A SunExpress pénteki törökországi útja egy életre emlékezetes marad utasainak

A péntek reggeli 11:35-ös SunExpress Antalyaba tartó járata az utasok elmondása szerint technikai okok miatt nem indult el időben. Az indulás lehetséges időpontját folyamatosan eltolták, először 12:00-ra, majd műszaki hibára hivatkozva közölték, hogy még későb várható az indulás, az utazomajom.hu beszámolója szerint.

Ezt követően több mint 12 óráig várakoztatták a nyaralni indulókat, majd péntek este 23:25-kor poggyász nélkül kiengedték azokat, akik el akartak menni a tranzit zónából azzal, hogy 4:30-ra kell visszaérniük a terminálba, mint írták.

Skycourt / Forrás: Budapest Airport
Skycourt / Forrás: Budapest Airport

Mint a portál tudósításából kiderül, az indulás lehetséges időpontját folyamatosan eltolták, először 12:00-ra, majd műszaki hibára hivatkozva közölték, hogy 13:00-kor újabb tájékoztatást adnak. Ekkor átírták 16:00-ra az indulás dátumát. A 140 fős tömeg ekkora már nem bírta a feszültséget étlen, szomjan. Ekkor kaptak chipset, vizet és egy croissant-t. 17 óra körül közölték, hogy még mindig nem tudnak semmi biztosat mondani. Végül este fél 8-kor kaptak egy vouchert, és kiengedték az utasokat a food court-be étkezni.

A portál egyik olvasója beszámolt arról, hogy 

a 140 fős, órák óta várakozó tömegben terhes nők, idősek, gyerekek, babák, cukorbeteg utasok is voltak, olyanok is akiknek a gyógyszerei a poggyászban maradtak.

Ezután azt az információt kapták, hogy elindult az a gép Antalya-ból, amivel majd ők mennek oda, és hajnal 2-kor tudnak majd indulni. Ez azonban nem volt igaz, később át is írták a kijelzőn, reggel 8:00-ra az indulás időpontját.

Reptéri tranzitban várakozó utasok / Forrás: Depositphotos
Reptéri tranzitban várakozó utasok / Forrás: Depositphotos

Mint írják,

a dühöngő tömeg miatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

Az utasok azt a tájékoztatást kapták, hogy a járat jönni fog, csak nem tudni mikor. Azonban a határátlépés után az a nemzetközi protokoll, hogy az utasokat a késő járat miatt nem engedhetik ki a váróból a határellenőrök, viszont a járatot hivatalosan pedig nem törlik. Így egy patthelyzet alakult ki, amit egyre nehezebben tűrtek a nyaralni indulók, akik nyilván nem így képzelték pihenésük első napját. 

Végül a SunExpress által működtetett XQ857-es számú charterjárat péntek reggel helyett szombat reggel 8.59-kor szállt fel Budapestről, és indult úti célja, Izmir felé.

 


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.