A világ 10 leggyorsabb repülőgépe

Van, amikor a gyorsaság a fontos, van, amikor a biztonság. A milliárdos üzletemberek körében presztízskérdés, hogy milyen – többnyire magángéppel - érkezzenek egy fontos szerződés aláírására, míg a politikusok esetében a gyorsaság mellett a biztonság a legfontosabb szempont. Az amerikai Travel and Leisure összeállította a világ leggyorsabb személyszállítóit, természetesen a katonai gépek kivételével. Laptársunk, a Privátbankár írása.

Immár harminc éve, hogy az ember képes a hangnál gyorsabban repülni. Érdekes, hogy ezen a téren, bár adott lenne a technikai tudás, inkább visszalépés tapasztalható. Az ikonikus szuperszonikus sugárhajtású kereskedelmi gépnek számító Concorde 1350 mérföld/órás sebességgel szelte az eget, a transzatlanti repülések akkor kevesebb mint három órát vettek igénybe. Ez körülbelül kétszer olyan gyors volt, mint a mai, a szokásos személyszállító gépek teljesítménye. A Concorde-n utazni a luxus és a gazdagság jelképe volt.

Amikor leszállt egyszer Ferihegyen, kiváltságnak számított belépni a kabinba, és rácsodálkozni a meglepően pici ablakokra. De a csodagépet 2003-ban – tragikus előzmények után -nyugdíjazták, a kereskedelmi légi közlekedés pedig ma közel sem olyan gyors, mint korábban. Ám ha telik magángép bérlésére, akkor elég közel kerülhetünk az 1 Mach (767 mph) hangsebességhez.

Hódít a Cessna és a Gulfstream

Az amerikai szaklap sorra vette, melyek ma a világ leggyorsabb, nem katonai légi járművei. A magazin szerint az első helyezett a Cessna Citation X, amely akár 0,935 Mach sebességre is képes. Ugyanakkor a magánrepülőgépek hatótávolsága némileg korlátozott: 3460 tengeri mérföld, ám ez éppen ahhoz elég, hogy New York és Nyugat-Európa között hasítson. A szóban forgó, patinás márkájú gépet 2012-ben mutatták be az 1996 óta szolgálatban lévő Cessna Citation X frissítéseként. Szonban nem biztos, hogy sokáig őrzi meg a címét – a Bombardier Global 8000 már várhatóan 0,94 Mach-on fog repülni.


Fotó: depositphotos

A 0,925 Mach-ot, azaz 710 mérföld/órás sebességet elérő G700 a Gulfstream legújabb csodája, amely 7500 tengeri mérföld megtételére képes, egyhuzamban. Ez azt jelenti, hogy aki nagyon siet, és sok millió dollárja van, elrepülhet vele New Yorkból Johannesburgba vagy Los Angelesből Sydneybe. De itt is van tovább: a G800 még az idén piacra kerül, és bár sebessége megegyezik a fent említett típussal, hatótávolsága 8000 tengeri mérföld lesz.

Verseny a sebességrekordokért és a VIP utasokért 

„Unokatestvéréhez”, a G700-hoz hasonlóan, a Gulfstream G650-je is 0,925 Mach-os sebességgel repül. Hatótávolsága valamivel rövidebb, 7000 tengeri mérföld – bár ez még mindig elég ahhoz, hogy New York és Tokió, vagy Los Angeles és Auckland között megállás nélkül közlekedjen. A G650ER ER képes lesz még messzebbre, 7500 tengeri mérföld távolságra repülni. 

A cikk folytatása laptársunk, a Privátbankár oldalán olvasható.


Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.