A 39-es utashíd felújítása

Augusztus elejére birtokba vehetik az utasok és a légitársaságok a Budapest Airport 2B Terminálján az új utashidat és a hozzá kapcsolódó beszállítókaput. Ezzel végetér a SkyCourt építésével összefüggő átalakítás-sorozat, amelyben a „régi” 2A és a 2B Terminál belseje is teljes mértékben megújult - közölte pénteken a Budapest Airport.

Gőzerővel folytatódnak a felújítási munkák mintegy 3 500 négyzetméternyi betonfelületen a Budapest Airport 2B Termináljának ún. forgalmi előterén. Ez az a terület, ahol repülőgépek földi kiszolgálása zajlik, ez az utasgépek „parkolóhelye”. Az építők kijavítják a teherhordó betonfelület hibáit, eltávolítják a régi felfestéseket, korszerűsítik és karbantartják a beszállítófolyosó berendezéseit. A régi „38”-as számú utashidat a központi terminál épület, a SkyCourt építése miatt kellett kivenni a forgalomból és mostanra sikerült minden akadályt elhárítani az új repülőgép állóhely kiépítésének az útjából.

A repülőtéri zsargonban azóta „39-es” állóhelynek elkeresztelt részen akár „D” kategóriájú (Code D) utasgépek is beállhatnak. Ilyen pl. a Boeing 767-es, az MD-11-es vagy az Airbus A 310-es, amelyek akár 300 utast is szállíthatnak. Az új beszállítókapu és az utashíd olyan kialakítást kap, hogy akár schengeni, akár nem-schengeni járatokat is kiszolgálhat a 2B Terminál és a SkyCourt találkozásánál. A napokban megkezdődik az új nyomvonal felfestése, amely segíti a pilótákat abban, hogy pontosan rá tudjanak állni a repülőgéppel a „csőre”. A jövőben itt parkoló repülőgép ráadásul éppen a SkyCourt előtt keresztben áll majd, így az új utasforgalmi csarnokból remek kilátás nyílik az előtéren zajló sürgésre a repülőgép körül.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.