A furcsa finn sötét ruhában, fekete napszemüvegben lépett ki a gépből

Egymásnak adják a kilincset a ferihegyi repülőtér kisgépes terminálján a hétvégi Magyar Nagydíjra érkező autóversenyzők és csapataik. A Budapest Airport éppen a Forma-1-es hét kezdetére fejezte be a kisgépes terminál (GAT – General Aviation Terminal) teljes felújítását - kaptuk az infót a Ferihegyről.

Igazi csúcsforgalom volt ma a Ferihegy 1. Termináljának beton előterén és a kisebb magángépeket fogadó ún. GAT-terminálon. A holnapi szabadedzések előtt szinte már valamennyi Forma-1-es versenyző, a csapattársak és a műszakiak is megérkeztek. Míg a versenykocsik és a boksz-utca felszerelése javarészt kamionokon jön Mogyoródra, addig maguk a versenyzők és hozzátartozóik, a csapatok vezetői saját sugárhajtású business jeteken érkeznek. Az olasz Ferrari-csapat pedig igazán olaszos grandezzával rögtön egy amúgy majdnem kétszáz személyes Airbus A 321-est bérelt erre az alkalomra.

A Forma-1-es hétvége a budapesti repülőtér életében a legforgalmasabb szombat-vasárnapnak számít hagyományosan szinte minden évben. Nemcsak a nagy számban érkező külföldi szurkolók miatt, hanem a csapatok és kísérőik, a multimilliomos Forma-1 rajongók és támogatók kis sugárhajtású gépei miatt is.

A Budapest Airport szakemberei nem kevesebb, mint öt különféle parkolózónát alakítottak ki a betonon erre az alkalomra kisgépek számára, hogy minden csapat gépe elférhessen, parkolhasson vagy akár azonnal továbbindulhasson. A versenyzők egy része el sem hagyja a repülőteret, hanem a business jetből kiszállva egyenesen az 1. futópálya mellett kialakított egyik helikopteres leszállóhelyre siet, ahonnan már bérelt helikopter viszi őket tovább Mogyoródra. Ferihegyen egyidőben három helikopter fogadására alkalmas ideiglenes leszállóhelyet alakítottak ki a hétvégére.

Ma délelőtt érkezett Budapestre Jenson Button, a McLaren-Mercedes versenyzője, aki a hajnal óta kint várakozó rajongóknak gyorsan kiosztott néhány autogramot. A Ferrari furcsa finnje, Kimi Raikönnen talpig sötét ruhában, fekete napszemüvegben lépett ki a gépből, egy laza intéssel üdvözölte a rá váró szurkolókat a kisgépes terminál előtt, majd eltűnt egy sötétített üvegű terepjáró mélyén. A versenyzők valamennyien a kisgépes terminálon keresztül érkeztek Budapestre.


Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.