A gazdaság lassulását érzik a kínai légitársaságok

Vegyes eredményeket hozott az első félév a legnagyobb kínai légitársaságok számára, a vállalati jelentések az ágazat átmeneti gyengeségeire utalnak.  

Az előző félévekhez hasonlóan továbbra is a gazdaság lassulását szenvedik meg a kínai légitársaságok - derül ki a három legnagyobb iparági cég első féléves teljesítményét részletező jelentésekből.

A piaci értéke alapján az ország legnagyobbja, az Air China január és június között 7,3 százalékkal tudta növelni profitját, amely így 1,12 milliárd jüant (41,4 milliárd forint) tett ki. A részletes adatokból ugyanakkor az látszik: a pozitív adatok hátterében nem a kiemelkedő teljesítmény, hanem a kínai valuta erősödése, a hongkongi Cathay Pacific Airwaysben való részesedéséből származó bevételek és más, az országhatáron kívül generált bevételek állnak.

Az ágazat gyengesége a második számú szereplő, a China Eastern Airlines jelentésében az Air China-énál is jobban tükröződik. A vállalat első féléves nyeresége az előző évhez képest 23 százalékkal csökkent, 763,3 millió jüant (28,2 milliárd forint) tett ki.

A bronzérmes China Southern Airlines szintén zsugorodó profitról adott hírt, így a cég a tavalyinál 19 százalékkal szerényebb eredményt, 344 millió jüant (12,8 milliárd forint) könyvelhetett el az idén, június végével bezáróan.

A vállalatok a gazdaság lassulása és az annak következtében visszaeső hazai kereslet mellett a mind erősödő és az árakat lefelé nyomó versenyt, valamint a gyorsvasút-hálózat bővülését okolják elégtelen első féléves eredményeikért.

Nemzetközi ágazati jelentések szerint az iparág világszerte nehezedő körülményekkel kénytelen megküzdeni. A szakértők szerint a következő két-három év még a korábbiakhoz hasonló bizonytalanságokat hozhat, ezt követően várható a stabilizálódás.

A polgári repülési hivatal egy tavalyi jelentése szerint a kelet-ázsiai ország légiközlekedési ipara 2020-ra megelőzi a jelenleg vezető Egyesült Államokét, a mind növekvő piac keresletének kielégítésére pedig a következő tíz évben mintegy 18 ezer új pilótára lesz szükség.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.