A Malév bővülő forgalommal számol

A Malév 2006-ban 9 %-kal több menetrendszerinti utast szállított, történetében először érte el, hogy egy esztendő leforgása alatt menetrendszerinti járatait több mint hárommillió utas vette igénybe – derül ki a Malév Zrt. tegnapi közgyűlésén elfogadott 2006. évi beszámolójából.

'
A társaság jelentősen növelte piaci részesedését, és a menetrendszerinti utasforgalomból származó bevételeit, amely elérte a 107,9 milliárd forintot, 11%-kal meghaladva a 2005-ös értéket. A Malév Zrt. a tavalyi évet 10,8 milliárd forint üzemi veszteséggel zárta, ami 3,7 milliárd forinttal kedvezőtlenebb a bázis évi értéknél. A pénzügyi tételek eredmény javító hatása 893 millió forint, a rendkívüli tételek 676 millió forinttal rontották az eredményt, így a társaság 2006. évi adózás előtti eredménye 10,5 milliárd forint veszteség. A társaság 2007-re bővülő utasforgalommal számol. A magasabb piaci részesedés és a oneworld légiszövetséghez való csatlakozás forgalomnövelő hatásának eredményeként a menetrendszerinti bevételek további 7 %-kal növekednek, üzemi szinten -5,3 milliárd forintos eredménnyel számolnak, ami 5,5 milliárd forint üzemi tevékenység javulást, illetve az adózás előtti -7,5 milliárd forintos eredmény elérését jelenti. Jelen üzleti terv sikerét alapvetően a oneworld csatlakozás alapozza meg, ami a tavalyi évhez képest közel 3 milliárd forinttal javítja a Malév eredményét. A terv ugyanakkor még nem tartalmazza az új befektető elképzeléseit, illetve az AirBridge és az AirUnion stratégiai együttműködésének várható hatásait. Ezért a légitársaság a tervnél várhatóan jobb eredménnyel zár majd. A közgyűlés megállapította, hogy a vezérigazgató részére 2006. évi prémium nem fizethető, ugyanakkor elismerte érdemeit a sikeres privatizáció munkabéke melletti lebonyolításának biztosításában, a oneworld csatlakozás előkészítésében és a társaság likviditásának fenntartásában. A közgyűlés személyi kérdésekről is döntött. Az igazgatóságból visszahívják Alexander Tikhomirovot, ugyanakkor három új tagot neveztek ki: Andrej Szapelin, Jurij Szurkov és Haris György Erik személyében, akit felügyelő bizottsági tagságából felmentettek. A felügyelő bizottság tagja lett Szergej Lykov, munkavállalói küldöttnek választották Balla Mihályt, Dobor Gyulát és Kazatsay Istvánnét.'

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.