A manchesteri repteret, ha teheti, messziről kerülje el!

Az Egyesült Királyságban volt a legtöbb probléma a repülőjáratokkal Európában idén nyáron. A Tui utazásszervező cég 75 millió eurós veszteséget jelentett a légiforgalmi fennakadások miatt.

Sebastian Ebel, a Tui vezérigazgatója úgy fogalmazott, azt mondta, soha nem költöttek ennyit készenléti repülőgépekre, a hívásokat fogadó emberekre. A német vállalat nem számított ilyen mértékű zavarokra, a koronavírus miatti korlátozások eltörlése után azonban megélénkült a külföldi nyaralások iránti kereslet - írta meg a The Guardian nyomán az euronews.com portál.

 

A Tui vezére szerint a manchesteri repülőtérnél a legsúlyosabb a helyzet, a nehézségeket a munkaerőhiány okozta. Hozzátette, hogy az amszterdami repülőtéren is hasonló fennakadásokkal kellett szembenézniük. Nem volt elég ember, főként a biztonsági szolgálatnál, de néha a poggyászkezelésnél sem. A világjárvány okozta lezárások miatt a repülőterek ugyanis nagyon sok alkalmazottól megváltak. 

Májusban a Tui bejelentette, hogy június végéig 180 járatot törölt a manchesteri repülőtérről, ami napi hat járatot jelentett. A cég korábban ragaszkodott ahhoz, hogy kevesebb járatot töröljön, mint a versenytársai, köztük az EasyJet és a British Airways. A régóta várt szabadságukra igyekvő utasoknak azonban hosszú sorban állással és törölt járatokkal kellett szembesülniük.

Európa legnagyobb utazásszervezője április és június között 5,1 millió ügyfelet szolgált ki, ami 84 százalékos utasszám-növekedést jelent 2019-hez képest.

A járvány óta először a második negyedév során nyereséget értek volna el, ha a járatok megszakításából eredő 75 millió eurós veszteség nem lett volna. Így a júniusig tartó három hónapban a közel 50 millió eurós nyereség helyett 27 millió eurós adózás előtti veszteséget értek el.

Forrás: The Guardian / euronews.com


Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.