A március 15-i ünnepségek helyszínei

A fővárosi Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei az MTI közlése szerint.

Március 15-én, csütörtökön az ünnepségsorozat a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődik az ünnepélyes zászlófelvonással, a Díszszázad és a Nemzeti Lovas Díszegység közreműködésével. Ezt követően a térről ünnepi menet indul a Múzeumkertbe, ahol beszédet mond Tarlós István főpolgármester, és fellép például a Honvéd Táncegyüttes, valamint a Pénzügyőr Zenekar.   

A múzeumtól az Astoria, az Erzsébet híd és az Attila út érintésével az ünneplők a budai Várba mennek, ahol egész nap családi programok várják az érdeklődőket. A Dísz téren például különböző mesterségekkel lehet majd ismerkedni, a Hadik-szobornál táncbemutatók lesznek, a Szentháromság téren többek között irodalmi színpad, a Kapisztrán téren pedig gólyalábas vonulás fogadja az ünneplőket. Rendezvények lesznek emellett az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budapesti Történeti Múzeumban, a Nemzeti Táncszínházban, a hadtörténeti múzeumban és a Magyar Országos Levéltárban is - sorolja a közigazgatási tárca előzetes tájékoztatója.   

Reggel kilenc és délután két óra között újra megrendezik a Nyitott Parlament nevű programot, amelynek ideje alatt előzetes regisztráció nélkül látogatható az Országház épülete.   

Kora délután két ünnepi menet is indul a Kossuth Lajos térre: az egyik kettő órakor a Nyugati térről, a másik fél kettőkor a Várból huszárok felvezetésével.   

A Kossuth téren három órakor kezdődik a díszünnepség, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Várhatóan négy órától pedig ünnepi koncertet tartanak a téren.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.