A tavalyinál is dinamikusabban nőtt a kolozsvári repülőtér utasforgalma

Megközelítette 2015-ben a másfél milliót a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér utasforgalma - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség a légikikötő közleményére hivatkozva.

A kolozsvári repülőtéren az elmúlt évben 1 millió 486 ezer érkező, illetve induló utast regisztráltak, ami 26 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Románia második legforgalmasabb repülőterén 2015-ben 14.667 leszállást, illetve felszállást jegyeztek fel, ami 15 százalékos növekedést jelent, az utasforgalom pedig 14 százalékkal, 1 millió 180 ezerre nőtt tavaly.

A legkeresettebb célpontok London, Bukarest, München, Milánó és Párizs voltak. A legtöbb utas Olaszországba, Németországba, Spanyolországba és Nagy-Britanniába utazott Kolozsvárról.

A légikikötő 2016-ban további növekedésre, 1,7 milliós utasszámra számít. A legnagyobb utasforgalmat lebonyolító Wizz Air légitársaság ugyanis februártól a németországi Memmingenbe, júliustól Berlinbe, az angliai Sheffieldbe, a dániai Billundba és a spanyolországi Alicante városba indít Kolozsvárról járatokat. Márciustól pedig a LOT lengyel légitársaság indít varsói járatot, valamint a Blue Air román fapados társaság dublini és liverpooli járatokat.

Erdély fővárosából 2016 végére 33 európai és közel-keleti városba lehet eljutni menetrend szerinti repülőjáratokkal.

Forrás: MTI


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.