A tengerbe zuhant az EgyptAir Párizs-Kairó járata (frissítve!)

Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata. A kairói légi közlekedési minisztérium megerősítette, hogy az EgyptAir gépe a Földközi-tenger felett zuhant le, a görögországi Karpathos szigeténél pedig már a repülőgép egyes roncsdarabjaira is rátaláltak.

Frissített információk!

A legfrissebb értesülések szerint egy görög hadihajó az EgyptAir járatának roncsaira bukkant a gép eltűnésének helyétől nem messze. A vízen úszó vörös és fehér színű műanyag darabokat Kréta szigetétől 370 kilométerre délre észlelték, később pedig az egyiptomi külügyminisztérium is megerősítette, hogy Karpathos szigeténél találtak a roncsdarabokra. Bár még mindig senki nem tudja, mi történhetett a géppel, elsősorban géphiba vagy terrorcselekmény gyanúja merült fel eddig. A görög légiirányítás szerint a gép közvetlenül eltűnése előtt furcsa éles fordulatokat tett a levegőben, majd eltűnt a radarok képernyőjéről. A francia hatóságok közben megkezdték a repültéri személyzet biztonsági ellenőrzését. 

Korábban írtuk: 

A repülőgép 66 emberrel, 56 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. 

A légitársaság először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében, mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.

A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.

A légitársaság azt írta, hogy a mentő- és kutatóegységek már elindultak, hogy kiderítsék, mi történt az eltűnt repülővel, azóta azonban a kairói légi közlekedési minisztérium megerősítette, hogy az EgyptAir gépe a Földközi-tenger felett zuhant le.



Szakértő: óriási területet kell átvizsgálni, hogy megtalálják az eltűnt gépet

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint óriási területet kell átvizsgálni, így hosszú időbe telhet mire megtalálják az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó, csütörtök hajnalban eltűnt gépét.

Háy György az M1 aktuális csatornán azt mondta: az a környék eléggé le van fedve radarokkal, így ha ott eltűnik egy gép, akkor kicsi az esélye, hogy még valahol a levegőben van. Ráadásul az üzemanyagnak is el kellett fogynia. A szakértő úgy tudja, már körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le.

Arra van még - kevés - esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le a gép, illetve olyan helyen, ahol nem működnek együtt a hatóságokkal - mondta a szakértő.



Kifejtette: minden területnek megvannak a felelősei, akiknek a kutatást és a mentést végre kell hajtani. Ilyenkor riasztják az érintett hatóságokat, amelyek repülőkkel és hajókkal megkezdik a vizsgálódást. Mivel most nagy területről van szó, elképzelhető, hogy az egyiptomi hatóságok mellett más országokéi is csatlakoznak.

Háy György azt mondta: ha a gép a tengerbe zuhant, súlyosabb részei elsüllyednek, de egyes darabok a felszínen maradhatnak. Hozzátette, ha mentésre már nincs lehetőség, a legfontosabb, hogy az adat- és hangrögzítő feketedobozokat megtalálják, amelyekből sok információt nyerhetnek vissza, hogy kiderítsék az eseményeket.

Az al-Ahram című egyiptomi lap úgy tudja, hogy a gép pilótái nem adtak le vészjeleket.

Az EgyptAir szerint 56 utas és a személyzet tíz tagja volt a repülőn.

Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását, de csatlakozott a kereséshez egy görög C-130-as szállítógép és egy felderítő repülőgép is. Egy görög fregatt is a térségbe tart és helikopterek is készenlétben állnak egy görög szigeten.

A repülőgép utolsó ismert pozíciója a flightradar24 szerint:



Foghatók a gép vészjeladójának jelei

Az EgyptAir jelentése szerint a mentőalakulatok fogják a gép vészjeladójának (ELT, Emergency Locator Transmitter) jeleit, ez az a berendezés, amely saját akkumulátorról automatikusan is működésbe lép, ha a repülőgépet erős túlterhelés éri. Ez pedig azt jelentheti, hogy a gép roncsait megtalálhatják és felszínre hozhatják, a rögzítőkkel együtt, tehát kideríthető lesz, mi okozta a zuhanást - olvasható az iho.hu-n.

Az EgypAir alelnöke a CNN-nek elmondta, a gép fedélzetén nem volt „speciális” rakomány, veszélyes anyag. A társaság legutóbbi információi szerint a személyzet mégis küldött vészjelzést, de ennek természetéről egyelőre nincs hír. Az alelnök szerint a gépen lévő személyek száma 66 volt, az első kutatógépek már ott vannak a gép eltűnésének feltételezett helyszíne felett, de még nem jelentettek roncsokat a vízen.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.