A turistáknak kedvez Pécs új buszközlekedése

Több új autóbuszjárat is indul néhány héten belül Pécsen, elsősorban a turisták és a belvárosban élők kiszolgálása érdekében - jelentette be a város polgármestere kedden a baranyai megyeszékhelyen.

Páva Zsolt (Fidesz) azzal kapcsolatban beszélt minderről, hogy a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. a közelmúltban négy közepes méretű, úgynevezett midibusz beszerzéséről gondoskodott, s jelenleg is ezek forgalomba állítását készítik elő.

A városvezető elmondta: első lépésként sűrűbben indítják a történelmi városmagot egyedüli járatként átszelő 44-es buszt, emellett bővítették annak útvonalát, s elsősorban a turistáknak kedvezve hétvégén is szállítanak segítségével utasokat.

A következő körben - várhatóan novemberben - indítják be az új belvárosi járatokat, amelyek Pécs turisztikailag frekventált területeit is bekapcsolják a közösségi közlekedés vérkeringésébe, emellett a Mecsek oldalán lévő népszerű pihenőhelyekre, például a Tettye városrészbe is könnyű eljutást ígérnek.

A buszok fele új beszerzésű

A polgármester felidézte, hogy amióta bő két évvel ezelőtt a város ismét saját kézbe vette a közösségi közlekedést, alapjaiban változtatták meg, s azóta is folyamatosan csiszolták a menetrendet a pécsi utasok és a turisták igényeinek megfelelően. Emlékeztetett arra is, hogy ma már a pécsi utakat járó buszok csaknem fele új beszerzésű, a járművek okostelefonos alkalmazással nyomon követhetőek, több százmillió forintból képes és hangos utastájékoztatást vezettek be a buszokon, s kedvezményes áron utazhatnak már a kisgyermekesek, a polgárőrök, hétvégén éjjelente pedig ingyen használhatják a buszokat a Tüke Kártyával rendelkező nők.

Páva Zsolt az egyik új beszerzésű midibusz bemutatása mellett leleplezett egy egyedi buszmegállótáblát a pécsi Múzeum utcában tartott sajtótájékoztatón. A hatvanas években használatos táblákat idéző, egy eozin porcelánból készült plakettel díszített darabot a Zsolnay-gyárban készítették. A közeljövőben a történelmi belvárosban az összes megállónál hasonlóakat állítanak fel.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.