Austrian Airlines: sikeres április

Sikerrel zárta az áprilist az Austrian Airlines Csoport, amelynek utasszáma és kihasználtsága egyaránt növekedett az időszakban.

Az Austrian Airlines Csoport áprilisban 4,3 százalékos utasszám-növekedést tudhatott magáénak, amelynek hátterében ismételten a rövid- és középtávú szegmens kiemelkedő teljesítménye áll. Ebben a szegmensben az utasszám 6,7 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, ami megközelítőleg 727 ezer utast jelent. A menetrendszerinti járatok a tavalyi negyedik hónaphoz viszonyított 3,8 százalékos kapacitásnövekedését a fizetőutas kilométer erőteljes, 5,8 százalékos növekedése ellensúlyozta. A szegmens férőhely-kihasználása 1,3 százalékpontot javulva 69 százalékot ért el. A menetrendszerinti hosszú távú járatokon áprilisban a férőhely-kihasználtság magas, 83,7 százalékos eredményt ért el, ami 3,4 százalékponttal magasabb a tavalyi azonos időszaki adatnál. A hosszú távú menetrendszerinti járatok felkínált üléskapacitása (ASK) áprilisban 12,8 százalékkal volt alacsonyabb 2007 áprilisához képest, miközben a hosszú távú járatok szektorára vetített fizetőutas kilométer (RPK) 9,1 százalékkal maradt alul az előző évi áprilisi adatokhoz képest.

Az Austrian 2008 januárjától április végéig szállított utasainak száma megközelítőleg 3,2 millió fő volt, ami 2,9 százalékos növekedést jelent. Az idei első négy hónapban a társaság rövid- és középtávú szegmense kiemelkedően jó eredményt ért el, ami az utasszám 7,3 százalékos növekedését jelentette. A rövid- és középtávú járatok szektorára vetített fizetőutas kilométer 9 százalékkal nőtt, míg a felkínált üléskapacitás 6,2 százalékkal. Ennek hatására 1,7 százalékponttal 65,8 százalékra javult a kihasználtság. A menetrendszerinti hosszú távú járatain az Austrian Airlines Csoport megközelítőleg 364 ezer utast szállított januártól áprilisig terjedő időszakában, ami 20,8 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest a vállalat átalakítási terveinek megfelelően. A menetrendszerinti járatok felkínált üléskapacitása 27,7 százalékkal csökkent, míg ugyanezen szektor fizetőutas kilométerében mért forgalmi adata 28,5 százalékkal mérséklődött az Austrian kapacitásának strukturális csökkentésének következtében. A hosszú távú szegmens férőhely kihasználása 80.8 százalékot ért el.

A charter szegmens mind április hónapra, mind az elmúlt négy hónapra vonatkozóan utasszám-növekedést és kihasználtság-növekedést ért el. A szegmens januártól áprilisig terjedő időszak során 252 600 utast szállított, amely az előző évhez képest 3,9 százalékos növekedést jelent. A férőhely-kihasználtság áprilisban jelentős, 3,2 százalékpontos emelkedést mutatott a 2007-es év azonos időszakához képest.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.