Az év applikációjának választották a BudapestGO-t

A 2023-as év legjobb applikációjának járó díjat nyerte el a BudapestGO; a Magyar Marketing Szövetség a BKK saját fejlesztésű alkalmazását 21 pályázat közül választotta a legjobbnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az alkalmazást aktívan használók száma folyamatosan nő, átlagban havi 1,2 millióan, összesen pedig már 1,8 millióan regisztráltak a BudapestGO-ban, és már több mint 4,4 milliónál jár a letöltők száma.

Budapest Go / Fotó: BKK
Budapest Go / Fotó: BKK

Havonta 4 millió útvonaltervezés történik az applikációban, a bevezetése óta pedig összesen több mint 10 millió digitális vonaljeggyel utaztak a közösségi közlekedők

- ismertették. A vállalat szerint az alkalmazás népszerűségét az is mutatja, hogy a BKK jegyértékesítésében már közel 40 százalék a digitális jegyekből származó bevétel aránya. Hozzátették:

nemcsak a jegyet vásárlók, hanem a bérlethasználók körében is egyre népszerűbb a BudapestGO, a felnőttbérletek 34 százalékát, a diákbérleteknek pedig a 40 százalékát használják okostelefonjukon az utasok.


Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.