Nyereséges lett az Airbus-gyártó

Az EADS 355 millió eurós nettó nyereséget könyvelt el az októbertől decemberig terjedő időszakban szemben az egy évvel korábbi 1,05 milliárd eurós veszteséggel.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A társaság bevételei 8 százalékkal 14,20 milliárd euróra nőttek ugyanebben az időszakban.
    A légiközlekedési eszközöket gyártó vállalat 2010 egészére 553 millió eurós nettó nyereséget jelentett be a 2009. évi 763 millió eurós veszteség után. A társaság bevételei 7 százalékkal 45,75 milliárd euróra nőttek.
    Az EADS forgalmának jelentős részét kitevő Airbus márka kereskedelmi repülőgépgyártó üzletága erős negyedévet zárt, miután az Ázsiai repülőgéppiac dinamikusan fejlődik. A társaság szerdai közlése szerint idén 520-530 repülőgépet szállíthat az előző évi 510 után. Tavaly összesen 574 repülőgép gyártására kapott megrendelést, amelyből 32 a legnagyobb méretű A380 típusra szól.

Forrás: MTI


Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért

Nincs több parkolóautómata Budapesten – csak mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért 

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata

Elstartolt az Etihad Rail első személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.