A 21. tag hetente 1,624 járatot üzemeltet 69 desztinációba. A szövetség elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten szeretné hálózatát erősíteni az új tag felvételével. A belépést az Egypt Air részéről kilenc hónapos felkészülési és integrációs időszak előzte meg. A tervek szerint a kairói repülőtér a Star Alliance egyik legfontosabb regionális gyűjtő-elosztó pontjává válik a jövőben. Az idén ősszel készül el a kairói repülőtér legújabb, hármas számú terminálja, amely kizárólag a hét, Kairóba közlekedő Star Alliance-tag légitársaság járatait fogadja majd. Az új terminál éves utaskapacitása 11 millió fő.
Az Egyptair is belépett a Star Alliance-ba
A napokban az Egyptair hivatalosan is belépett a Star Alliance légi szövetségbe.
Ez a legfelkészültebb kerékpárosbarát térség az országban
Aki új biciklis kalandokra vágyik, annak Békés Vármegyében érdemes kezdeni a felfedezést.
Húsz éves a Wizz Air
Az első járat 2004. május 19-én szállt fel.
Jön az ország egyik legnépszerűbb kerékpárversenye
2024-ben újdonságokkal indul a KÉSZ Group Balatonfondo kerékpárverseny.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.