BA: megkezdődött az Önkéntes Zajszigetelési Program

Megkezdte a Budapest Airport (BA) Önkéntes Zajszigetelési Programját, amelynek keretében a ferihegyi repülőtér üzemeltetője a repülőtér közvetlen szomszédságában lévő lakások hálóhelyiségeinek zajszigetelését vállalja.

A program első fázisában a BA Üllőn, közel 250, a zajterhelésnek leginkább kitett lakás hálószoba-ablakain végez zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyez el annak érdekében, hogy csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása. Október 1-jén a BA az üllői önkormányzattal közösen első kézből tájékoztatta az érintett ingatlanok tulajdonosait. A zajszigetelésre azok jelentkezhetnek, akik esetében a jelenlegi és jövőben várható légiforgalom alapján az átlagos nappali zajterhelés meghaladja a 65 dB-t, vagy az átlagos éjszakai zajterhelés meghaladja az 55 dB-t. Az érintett lakosok a BA és az önkormányzat által kézbesített szórólapok kitöltésével és visszaküldésével jelentkezhetnek, és vehetnek részt a programban. A kivitelezési munkák várhatóan idén november közepén kezdődnek meg, és a tervek szerint az első fázisban érintett lakóingatlanok zajvédelmi munkái még az idén befejeződnek. Az első fázis költségvetése közel 60 millió forint, melyet a Budapest Airport áll.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.