Bajban a világ második legrégebbi légitársasága

Állami segítséget kaphat a nehéz anyagi helyzetben lévő ausztrál Qantas légitársaság - jelentette be az ausztrál kormány kedden azok után, hogy sajtóhírek szerint a légi cég 5 ezer dolgozót küldene el.

A Qantas előrejelzése szerint 300 millió ausztrál dollárra rúghat első félévi veszteségük, és "kemény döntéseket" kell meghozniuk ahhoz, hogy teljesítsék a kiadáscsökkentő programjukat. Ennek keretében a társaság 2 milliárd ausztrál dollárral csökkentené kiadásait három év alatt.

A légitársaság nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint 3-5 ezer munkavállalójuknak mondanának fel és eladnák a melbourne-i repülőtéren lévő termináljukat. 

A társaság a kormánynál támogatásért lobbizik arra hivatkozva, hogy versenytársuk, a Virgin Australia szingapúri, öböl-menti és újzélandi befektetőin keresztül támogatásokat kap és ez tisztességtelen előnyt jelent. A Qantas egyebek mellett állami kezességvállalást szeretne adósságaira a kormánytól.

Tony Abott miniszterelnök azt mondta, Ausztrália érdeke is, hogy a Qantas túlélje ezt a krízist és fejlődjön, mivel az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójáról van szó. "A kormány megteszi, amit megtehet" - mondta. Warren Truss közlekedési miniszter közlése szerint azt is kezdeményezik, hogy emeljék meg a külföldi tulajdonosok arányára vonatkozó jelenlegi 49 százalékos limitet.

A Qantas Ausztrália legnagyobb, a világ második legrégebbi légitársasága: 1920-óta repülnek, és többször választották a legbiztonságosabb légi cégnek is: 1951 óta egyetlen halálos balesetük sem volt. Összesen 33 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, flottájuk 142 repülőgépből áll, köztük 12 Airbus A380-as is megtalálható. A 2012-es évet 244 millió ausztrál dolláros veszteséggel zárták, miközben utasszámuk a 2008-as 38,6 millióról 2012-re 46,7 millióra emelkedett.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.