Bemutatták a szolnoki vasúti járműgyártás első két új InterCity+ kocsiját

A MÁV-Gépészet Zrt. bemutatta csütörtökön a szolnoki vasúti járműgyártás első két új InterCity+ kocsiját, amelyek közül az egyik 90, a másik 60 százalékos készültségi állapotban van. Az utasok a tervek szerint az év végén találkozhatnak először a hazai gyártású, korszerű személyszállító vagonokkal.

A bemutató kitűnő példája annak, hogy egy tradicionális magyar vállalat, a 170 éves magyar vasút egy több mint 100 éve működő telephelyen tud újat nyújtani, és megtalálja azokat a lehetőségeket, amivel a modern kornak megfelelő utazási igényeket is ki tudja elégíteni - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a bemutató alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Az új kocsik légkondicionáltak, a hordozható számítógépek, mobil eszközök energiáját biztosító elektromos csatlakozókkal ellátottak, GPS-vezérelt, fedélzeti és audiovizuális utastájékoztató-rendszerrel rendelkeznek - ismertette a készülő IC+ járműveket Ungvári Csaba, vasúttársaság vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint az ingyenes internetezés lehetőségét wifi biztosítja, és a kocsikat belső videofelügyeleti rendszerrel is ellátják. A járművek legnagyobb megengedett sebessége 200 kilométer lesz óránként, így a Németországba közlekedő vonatokban lehet majd kihasználni.

A sorozatgyártás megvalósulása esetén a MÁV-Gépészet Zrt.-nél, illetve a MÁV Csoportnál lehetőség nyílhat közel kétszáz új munkahely létrehozására, ezen felül a hazai járműipari beszállítóknál további 200-250 munkahely jöhet létre - jelezte a vezérigazgató.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere azt emelte ki, hogy a városban generációk nőttek fel vasútgépészeti szakemberként, és a vasutas családokban meglévő szakértelemre alapozva egy kiválóan működő céggé vált napjainkra az egykori járműjavító.
A gyártás finisében lévő járművek már fényezett állapotban vannak, az első utasterében a padló, a válaszfalak, a poggyásztartók, a műanyag burkolati elemek, a légcsatornák, az ülések, asztalok, bőröndtartók beépítése megtörtént. A munkálatok a mellékhelyiségek kialakításával, a kézifék és kapcsolószekrények beépítésével, illetve az alváz alatti szerelvényezéssel folytatódnak. A tervek szerint egy hónapon belül kerül fogóvázra a jármű, majd a feljáróajtók és a klímaberendezés üzembe helyezése következik. A készre szerelés után az üzembe helyezésre és a típusvizsgálatokra kerül sor.

A MÁV 2012 januárjában jelentette be, hogy két IC+ kocsi építésével a 18 éve szünetelő hazai járműgyártás éled újra. Az 1,4 milliárd forint költséggel járó projekt része az Új Széchenyi Tervnek, és elnyerte az Európai Unió 462 millió forintos támogatását.

Forrás: MTI


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.