Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság

Afrika legnagyobb légiközlekedési vállalata, a SKYTRAX által négycsillagos globális minősítésű légicég a Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) kormányával együttműködve megkezdte az új Air Congo légitársaság üzemeltetését.

Az Air Congo-ban a DRC kormánya 51százalékos többségi részesedéssel rendelkezik, míg az Ethiopian Airlines 49 százalékos tulajdonrész mellett az új légitársaság irányítását is ellátja.

Az Air Congo működése decemberben két Boeing 737-800 géppel indult, amelyek belföldi járatokat üzemeltetnek, kezdetben hét repülőteret kiszolgálva a DRC területén. A légitársaság biztosítja számukra a légijármű bérleti szerződéseit, technikai támogatását és rendszerüzemeltetési megállapodásait, és a kongói pilóták, légikísérők, értékesítési és szervizszemélyzet, valamint technikusok képzését is vállalja.


Fotó: Ethiopian Airlines

Ez az új kezdeményezés a Vision 2035 stratégiájának része, amely Afrika-szerte több központ létesítését célozza meg. A kongói légitársaság megalapítása mellett a vállalat további regionális partnerekkel, és jelentős tulajdonrészesedéssel rendelkezik az alábbi légitársaságokban: ASKY Airlines Togóban, Malawi Airlines Malawiban és Zambia Airways Zambiában.

A légitársaság a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő légitársasága, amely több mint 150 útvonalat üzemeltet öt kontinensre. Modern flottája Boeing 737, 777, 787 típusúkból, Airbus A350 és De Havilland Q400 gépekből áll. Afrikában először vezette többek között az A350-1000 géptípust is, melyből már három gépet üzemeltetnek.  

A vállalat 2011 óta a Star Alliance tagja, és az elmúlt évtizedben megháromszorozta működését.

A légitársaság számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között hét egymásutáni évben elnyerte a Skytrax „Afrika legjobb légitársasága” díjat. A 2024-es év során további jelentős nemzetközi díjakat is elnyert, pl. a Business Traveller Awards 2024 és az APEX Passenger Choice Awards 2024 díjakat, amelyek tovább erősítik vezető szerepét az afrikai légiközlekedésben.

Magyar utazók előszeretettel választják olyan célállomásokra mint Zanzibár, Seychelles, Mombasa, Kilimandzsáró, Nosy Be, Antananarivo, Fokváros, Windhoek vagy a Viktória-vízesés. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.