Budapest-Gatwick járatot indít a Norwegian

A Norwegian Air Shuttle csütörtöki londoni bejelentését szerint heti három járatot indítanak Budapest és London Gatwick repülőtere között. Ezzel ötre emelkedik a norvég diszkont légitársasággal Budapestről közvetlenül elérhető városok száma. Az új járat a jövő nyári menetrendtől, vagyis 2014. március 30-tól indul.

A jövő nyári menetrendtől induló új járatokat jelentett be a Norwegian Air Shuttle légitársaság egy londoni sajtótájékoztatón. A londoni Gatwick repülőtérről 2014 tavaszától egyebek mellett Budapest is elérhető lesz a légitársaság repülőgépeivel, heti három alkalommal. Kedden és csütörtökön délután 14:45-kor szállnak le Budapesten, majd 30 perces itt tartózkodás után 15:15-kor indulnak vissza Londonba. Vasárnap fél órával később, 15:15-kor érkezik és 15:45-kor száll fel Budapestről.

A Norwegian legutoljára tavaly decemberben jelentett be új járatot Budapestről, így idén a nyári menetrendben már Helsinki is elérhetővé vált Stockholm, Oslo és Koppenhága mellett. A diszkont légitársaság jelenleg heti 24 járatot üzemeltet Budapest és Észak-Európa között, a London-Gatwick repülőjárat indításával pedig közel harmincszor fordulnak meg Budapesten a Norwegian gépei. 

Bár a Norwegian diszkont légitársaságként működik, mégis számos olyan szolgáltatás elérhető a járatain, ami a diszkont szegmensben nem szokványos. A légitársaság például Európában elsőként vezette be a szélessávú vezeték nélküli internet szolgáltatást (WiFi) a repülőgépek fedélzetén. Szintén említésre méltó, hogy a Norwegian a keskenytörzsű regionális repülőgépek (Boeing 737-esek) mellé három vadonatúj, interkontinentális Boeing 787 Dreamlinert vásárolt, amelyekkel az idén elindított hosszú távú járatait szolgálja ki egyebek mellett Oslóból és Stockholmból New Yorkba és Bangkokba.


Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen Budapest-Kanton járat indul

Közvetlen Budapest-Kanton járat indul 

Elsősorban üzleti utasokra számítanak majd.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.
Újra van közvetlen járat Lyon és Budapest között

Újra van közvetlen járat Lyon és Budapest között 

Jelenleg 40 ezer forint körüli áron kínálják a retúr repülőjegyeket az útvonalra.
Orbán Viktor bejelentése a ferihegyi reptér megvételéről

Orbán Viktor bejelentése a ferihegyi reptér megvételéről 

A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba.
Európa repülőterei nagyobb uniós támogatást kérnek a karbonsemlegesség támogatásához

Európa repülőterei nagyobb uniós támogatást kérnek a karbonsemlegesség támogatásához 

Egy uniós finanszírozás lenne a feltétele a későbbi karbonsemlegességnek.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.