Busszal és vonattal is könnyebben elérhető a Balaton

Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport, a nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos elérhetősége - mondta Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A vasúti nyári menetrend június 19-én, szombaton indul, a Balaton térségében közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is átalakul június 16-tól, így az ország számos pontjáról könnyebben elérhetővé válik a tó a nyári időszakban. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy harmadszor is elindul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit. Június 16. és augusztus 31. között minden gyerek, aki felmutatja pecsétgyűjtő Kajla-útlevelét és diákigazolványát, díjmentesen utazhat a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain, valamint a Bahart és a Mahart egyes hajójáratain. A gyerekkel lévő felnőtt kísérők is kedvezményt kapnak - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivó, és hangsúlyozta: nagyon erős belföldi turisztikai szezonra készülhetnek a szolgáltatók, júliusra már 1,9 millió éjszakára érkezett foglalás.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója egyebek mellett kiemelte: elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, ennek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb szerelvények közlekedhetnek. A Balaton déli partjára új emeletes, KISS motorvonatok is indulnak, és a vidéki nagyvárosokból is kényelmesebben érhető el a tó. Ettől az évtől az éjjeli Bagolyvonatok az északi parton is biztosítják az éjszakába nyúló szórakozás után a vasúti utazás lehetőségét. A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy az idei főszezoni időszakban forgalomba állítják az összes kerékpárszállításra alkalmas kocsit, de csúcsidőben megtelhetnek a kerékpáros kapacitások, ezért célszerű előre megváltani a jegyeket. Kerékgyártó József elmondta azt is, hogy a májusban a szegedi vonatokon bevezetett okosjegyet a nyári forgalomban kiterjesztik a balatoni vonatokra is, a kedvező árú jegyek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre.

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója egyebek mellett ismertette, hogy a Volánbusz kínálata is jelentősen bővül. Új távolsági autóbuszjáratok indulnak a Balatonhoz például Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról. A távolsági járatok mellett változik a tó környékén közlekedő autóbuszjáratok menetrendje, illetve a Balaton térségében a regionális autóbuszjáratok menetrendje is. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az összehangolt menetrend, a megvalósított és a tervezett fejlesztések versenyképessé teszik a közösségi közlekedést az egyéni közlekedéssel szemben.

Forrás: MTI


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.