Csökken a repülőgépzaj Budapesten

A Budapest Airport (BA) a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálattal és más partnerekkel együttműködésben februárban 12 hónapos, kutatásból és konzultációból álló munkaprogramot hirdetett meg a repülőgép zaj, illetve az azáltal okozott problémák megoldására.

Május és július között kilenc lakossági fórumot tartottak a repülőgépzaj által érintett kerületekben és településeken. A folyamat első eredményeként október 29-től új szabályozás veszi kezdetét: a repülőgépek által alkalmazandó minimális emelkedési szög 3,25-ről 5,5 fokra emelkedik, így a gépek meredekebben emelkedve hamarabb érnek el olyan magasságot, ahol a zajhatások már nem zavarják a lakosságot. Továbbá minden repülőgépnek szigorúan ragaszkodnia kell majd az előírt indulási útvonalakhoz (SID), ezzel kapcsolatban a minimális magasságot 3000 lábról (1000 méter) 7000 lábra (2100 méter) emelik, amelyet elérve a repülőgépek lefordulhatnak a SID-ekről A TORNO3D elnevezésű SID, ami a budai hegyek fölé irányítja a város irányában felszálló repülőgépeket, felfüggesztésre kerül. Ez az útvonal jelenleg olyan lakott területek fölé vezet repülőgépeket, amelyek akár 500 méterrel magasabban helyezkednek el, mint más lakott területek. Így jelentősen csökkenni fog a zajhatás a budai kerületekben, különösen a XII. és II. kerületben. A csúcsforgalmi időszakokban tilalmat vezetnek be a könnyű turbulencia kategóriájú piszton/turboprop hajtóművel felszerelt repülőgépekre, amelyek nem képesek 130 csomós minimális sebesség tartására. Így elkerülhető, hogy csúcsidőben a kisméretű repülőgépek feltartóztassák a nagyméretű utasszállítókat. Ez körülbelül 10-15 járatot érint majd naponta.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.