Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

A máltai Universal Air március 30-tól heti két retúrjáratot indít a Debrecen-Lipcse, Debrecen-Málta útvonalakon, közvetlen összeköttetést teremtve a városok között – tájékoztatta a debreceni repülőtér sajtószolgálata szerdán az MTI-t.

Az első, Máltáról Debrecenbe érkező járat március 30-án délután száll le, és rövid tartózkodás után indul tovább Lipcsébe, majd visszatér Debrecenbe és március 31-én reggel megy tovább Máltára – ismertették.

A járatok a nyári szezonban csütörtöki és vasárnapi napokon fognak közlekedni – jelezték.

A debreceni repülőtéren 2024-ben több mint 220 ezres volt az utasforgalom. A Wizz Air légitársaság menetrendszerű járatot közlekedtet Debrecen és London, a Lufthansa pedig Debrecen és München között. Áprilisban újraindul a Wizz Air Debrecen-Tel-Aviv járata – közölte a repülőtér sajtószolgálata hozzátéve, hogy a nyári szezonban további hét tengerpari nyaralóhely érhető el charterjáratokkal Debrecenből.

Debrecen önkormányzata az MTI-hez eljuttatott közleményében üdvözölte a bejelentést az új járat indításáról.


Fotó: Debrecen International Airport Facebook oldala

„Az új légitársaság, valamint az általuk indított két járat tovább erősítheti városunk szabadidős és üzleti turizmusát, a légiforgalom területén pedig újra elindulhat az a dinamikus fejlődés, ami a koronavírus-járvány előtt jellemezte a repülőtér forgalmát” - írták.

Hozzátették,

Debrecen önkormányzata partnereivel összefogva azon dolgozik, hogy újabb desztinációk jelenjenek meg a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kínálatában.

A vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. A belföldi vendégéjszakák aránya 51 százalék, a külföldi vendégéjeké pedig 49 százalék volt. A külföldi vendégek száma meghaladta a 234 ezret – ismertették.

 


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.