Díj a HungaroControlnak

A Quality Innovation Award nemzeti díjnyertese lett.

A magyar légiforgalmi szolgálat kezdeményezésére bevezetett délkelet-európai szabad légtérhasználati eljárás (SEE FRA) bizonyult a legjobbnak a Minőség-innovációs Díj hazai megmérettetésén. A SEE FRA-nak köszönhetően a repülőgépek egy éve korlátozások nélkül közlekedhetnek a régió légterében, ezáltal pedig jelentősen csökkent a légi forgalom ökológiai lábnyoma.

Magyarország felett már 2015 óta a légitársaságok által szabadon megválasztott, legrövidebb útvonalon haladhatnak át a repülőgépek, így az üzemanyagfogyasztásuk mellett a légi közlekedés okozta környezeti terhelés is számottevően csökkent. Az elmúlt öt évben, a HungaroControl kezdeményezésének köszönhetően Bulgária, Románia és Szlovákia légterében is alkalmazzák ezt az eljárást. Ezzel létrejött Európa legnagyobb, országokon átívelő, összefüggő szabad légtere, a SEE FRA (South East Europe Free Route Airspace).

Becslések szerint – a koronavírus-járványhelyzet előtti forgalmat alapul véve – a szabad légtérhasználat eredményeképpen a Délkelet-Európa légterén áthaladó járatok egy év alatt több mint 3,5 millió mérfölddel kevesebb utat tehetnek meg, ez pedig mintegy 25,5 ezer tonnával kevesebb üzemanyag felhasználását, és több mint 80 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátását jelentheti 12 hónap alatt.

A magyar példa alapján megvalósított szabad légtérhasználatot, mint a légi közlekedés előremutató forgalomszervezési koncepcióját az Európai Unió 2022-től kötelezővé kívánja tenni, legalább az éjszakai órákban.

A SEE FRA környezetvédelmi eredményeit és magas hozzáadott értékét az Európai Minőségügyi Szervezet is elismerte, ugyanis az idén a HungaroControl szabad légtérhasználati eljárása nyerte a Quality Innovation Award magyarországi fordulóját, így a társaság a legjobbak között indulhat nagyvállalati kategóriában a nemzetközi minőség-innovációs megmérettetésen.

Forrás: lounge pr


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.