E-rollerek használata esetén komoly változás

Július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni az elektromos rollerekre. A biztosítók egy része már közzétette az új díjakat, amelyek egy évre jellemzően 5-25 ezer forint között vannak. A részleteket szabályozó kormányrendelet azonban egyelőre még nem jelent meg, így vakon tarifálnak, és olyan cég is akad, amelyik inkább megvárja a jogszabályt, írja a Bank360.hu.

Mint írják, az új kötelezettség bevezetését az indokolta, hogy egyre több balesetet okoznak elektromos rollerekkel, egykerekűekkel, segway-ekkel. Ami egyelőre fejtörést okoz a biztosítóknak, az az, hogy bár a kgfb-törvény módosítását április 30-án kihirdették, a részletszabályokat ismertető kormányrendeletet viszont még nem módosították. 

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

A kormányrendelet tisztázná pontosan a szóban forgó járműkategóriákat, de ez még nem történt meg. Így bár a Köbe is hirdetett új tarifákat, a törvényben szereplő kategóriákat tudja csak használni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapja szerint a biztosítók döntő része hasonlóan tett, és frissítette július közepétől a kgfb-tarifáit. Vannak kivételek is, a Gránit Biztosító például úgy döntött, megvárja a részletszabályokat, és csak akkor hirdet tarifát ezekre a járművekre. 

Az árak változatosak. Mint részletezik,

a K&H-nál az ilyen eszközök alapdíja 4032 és 26 004 forint között mozog. Az Allianznál a lakossági ügyfelek 1390 forintos havi díjon köthetik meg a biztosítást, de egy évre kell szerződniük, és egyszerre kell kifizetni az éves díjat. A Köbénél csak egyféle díj van minden mikromobilitási eszközre. Az Alfa pedig egyelőre a segédmotoros kerékpárok tarifájával köti meg a kgfb-t a mikromobilitási eszközökre.


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.