EasyJet: a fogyasztók rosszul járnak az EP határozatával

A fogyasztók rosszul járnak az Európai Parlament határozatával, amely magasabb légiközlekedési árakat eredményez, és enged a Zöldek nyomásának, véli az easyJet diszkont-légitársaság, amely három pontból álló stratégiát dolgozott ki a légiközlekedés környezetbaráttá tételére.

Az easyJet már 2003 óta szorgalmazza, hogy a légiközlekedés bekerüljön az EU Emisszió-Kereskedelmi Rendszerébe (ETS). Mindazonáltal vitatja, hogy a környezetkímélőbb légitársaságok kialakítását ösztönözné az Európai Bizottság szankciókat tartalmazó csomagtervezete, amelynek kidolgozására kedden kérte fel az Európai Parlament. Az easyJet szerint a tervezet felkarolja az ETS megtorló jellegű elképzeléseit, és további adókat helyez kilátásba, ráadásul az adók csak a kormány bevételeit növelnék, és nem segítenék a környezetvédelem ügyét. Az easyJet által kidolgozott környezeti stratégia három pontja: A légiközlekedésnek az EU már létező Emissziós-Kereskedelmi Rendszerébe (ETS) kellene tartoznia, amelyet mint egy piacalapú mechanizmust hoztak létre a Kiotói Egyezményben foglaltak teljesítésére. Az elgondolás alapja, hogy az emissziós kvóták kereskedelme különböző vállalatok és szektorok között zajlik, így a megtakarítás ott jön létre, ahol a leggazdaságosabb. A második pont szerint át kell alakítani az európai légiforgalmi irányítást. A légitársaságok több mint 30 helyi légiforgalmi irányító szolgáltatóval szembesülnek, ami lehetetlenné teszi két repülőtér közt a legdirektebb úton való repülést. Becslés szerint 12 százalék kerozint (és széndioxid kibocsátást) lehetne megtakarítani a légiirányítás optimalizálásával Európában. A harmadik pont szót emel a nemzeti repülőtereknek nyújtott direkt és indirekt anyagi támogatások ellen. Ez a támogatás az easyJet szerint gátolja a szektor konszolidációját, és lehetővé teszi, hogy a nemzeti vagy vezető légitársaságok gazdaságtalan útvonalakat működtessenek, régi, szennyező és félig üres gépekkel.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.