Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Kiugróan magas volt a repülős járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos ügyek száma a Budapesti Békéltető Testület (BBT) 2024-es eljárásaiban, írják ezzel kapcsolatos közleményükben.

Tavaly összesen közel 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés, 10 százalékkal nőtt az egyezséggel záródó ügyek száma, 71 százalékban pedig olyan végeredmény jött létre, amely mindkét fél, a fogyasztó és a vállalkozás megelégedésével zárult, olvasható a közleményben.


Fotó: Depositphotos

Mint írják, 2024-ben összesen 4822 kérelem érkezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testülethez (BBT). A szolgáltatások körében a posta és távközlési, a telefonszolgáltatással kapcsolatos, valamint a különböző közüzemeket (víz, gáz, villany) érintő kifogások voltak többségben. A parkolási ügyek továbbra is jelentős hányadát teszik ki a BBT ügyeinek.

A légitársaságokkal szembeni kompenzációs igények száma jelentős emelkedést mutatott 2024-ben. A járatok törlése, vagy késése miatt indított ügyeket nagyrészt az európai légtér 2024. nyarán bekövetkezett rendkívüli leterheltsége és a légiközlekedési vállalatok feszített menetrendi tervezése eredményezte.





 

 

 


Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.