Egymillió repülőgép biztonságos közlekedéséért

Fennállása óta először, több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítette 2018-ban a HungaroControl. A társaság azonban nemcsak a légiforgalmi irányítás területén ért el kiemelkedő eredményeket idén: innovációs tevékenységének elismeréseként több nemzetközi és hazai díjat is elnyert.

Az elmúlt évtizedekben  a globális tendenciákkal összhangban csaknem megtízszereződött a forgalom a hazai légtérben. A folyamatos növekedés által a magyar légiforgalmi irányító társaság 2018-ban szinte hónapról hónapra döntötte meg korábbi rekordjait, év végéig pedig több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését biztosította. Ez a páratlanul magas érték tartalmazza a hazánkon átrepülő, a budapesti le- és felszálló forgalmat, a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépeket, valamint a Koszovó feletti magas légtérben közlekedő gépeket is.

Az állami vállalat 2018-ban a nemzetközi porondon is eredményesen szerepelt fejlesztéseivel: márciusban a távoli toronyirányítás projektje érdemelte ki a Jane’s Award díjat a madridi World Air Traffic Management Congress világkiállításon, itthon pedig a Minőség és Innováció Díjat. A Dubai Airport Show-n új forgalomszervezési koncepciójával, a szabad légtérhasználattal (HUFRA – Hungarian Free Route) nyerte el az Innovation Award 2018 elismerést. A szabad légtérhasználatnak köszönhetően – amely komplexebb irányítói munkát is kíván – a repülőgépek a lehető legrövidebb úton repülhetnek át a magyar légtéren, ezáltal pedig nemcsak az üzemanyagfogyasztásuk csökken, hanem jelentős mértékű károsanyagtól kímélik meg környezetünket.

A társaság célja, hogy a pilóta nélküli légijárművekhez, azaz a drónokhoz kapcsolódó iparágban kiemelkedő és megkerülhetetlen szereplővé váljon. Ennek érdekében idén a hazai érintettek bevonásával nagyszabású szakmai tanácskozást szervezett, ahol többek között bemutatta a drónrepülések regisztrálására és a repülésekhez használt légterek elkülönítésére alkalmas UTM-portál első verzióját, a mydronespace.hu-t, illetve a MyDroneSpace telefonos applikációt.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.