Eredménytelenül zárultak a tárgyalások Ferihegyen

Szeptember 12-én éjfélkor lejárt a Munka Törvénykönyve által a sztrájk elkerülésére szolgáló tárgyalások határideje, az egyeztetés eredménytelenül zárult, tájékoztatta lapunkat közleményében a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

A közlemény szerint a LESZ szeptember 5-én jelezte a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójának, Jost Lammersnek, hogy a vállalatnál kialakult helyzet miatt kollektív munkaügyi vitát kezdeményez, és sztrájkbizottságot alakít. A lépésre azért szánta el magát a szakszervezet, mert az elégtelen dolgozói létszám miatt a munkavállalók túlfoglalkoztatása általános gyakorlattá vált a cégnél, amely ráadásul további elbocsátásokba, átszervezésekbe kezdett. A LESZ nehezményezi azt is, hogy a leépítésekről nem kapott tervet, a munkaadó ugyanis egyesével, illetve kis csoportokban válik meg alkalmazottaitól. A törvény szerint leépítési tervet véleményeztetni nagy létszámú elbocsátás esetében kell. A LESZ felszólítja a vállalatvezetést, hogy hozza nyilvánosságra, milyen, a munkaerőt érintő tervei vannak a következő két évre. Szintén gondot okoz a mára több beosztásban elviselhetetlenné vált bérfeszültség. A munkaadó többszöri határozott ígérete ellenére a mai napig nem biztosítottak a pihenőhelyiségek, hiányoznak a munkahelyi higiénia alapvető feltételei is.

A BA Zrt. az értesítés kézhezvétele után a LESZ ismételt kérése ellenére is halogatta a tárgyalások megkezdését, így az első fordulóra mindössze két nappal a törvényi határidő letelte előtt került sor. Mivel a munkaügyi vitán a munkaadó a szakszervezet konkrét kérdéseire és követeléseire adós maradt konkrét válaszokkal, és semmilyen kézzelfogható lépést sem tett a vita rendezésére, mindössze annyit, hogy a tárgyalások közben tucatnyi munkavállalót rúgott ki a cégtől, a LESZ a törvényben szabott határidő lejártával a tárgyalást eredménytelennek tekinti. Mivel a szakszervezet törvényes kötelességének eleget tett, így a fenti követelések miatt bármikor a munkabeszüntetés eszközéhez nyúlhat.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.