Fapados és prémium termékeket is kínál a Brussels Airlines

Megreformálja árképzését a belga légitársaság: szeptember elsejétől az Európán belüli járatokon “fapados” és all inclusive áron is lehet náluk jegyet foglalni.

A jövőben négyféle kategóriában kínál jegyet európai járatain a Brussels Airlines. A legolcsóbb retúrjegy 69 euróért lesz elérhető, adókkal és illetékekkel. Az árképzés átalakítását széleskörű piackutatás előzte meg, ennek eredményei alapján döntöttek a termék diverzifikálása mellett.

“Elmúltak azok a napok, amikor a légitársaságok döntöttek az utasok helyett. Manapság az utas maga választja ki azt a szolgáltatási színvonalat, amely legjobban megfelel az igényeinek. Az új termékeinket annak alapján alakítottuk ki, hogy mit akarnak igazán az utasok – nyilatkozta Bernard Gustin, a Brussels Airlines vezérigazgatója.

Szeptember elsejétől a Brussels Airlines utasai négy termék közül választhatnak Európán belüli utazásaikon, ezek a következők: check&go, light&relax, flex&fast és bizz&class.

A check&go az árérzékeny utazóknak szól, azoknak, akik olcsón akarnak repülni, nem adnak fel csomagot, nem kérnek ingyenes fedélzeti ellátást és elfogadják, hogy nem módosítható a jegyük. A retúrjegyár ebben a kategóriában 69 eurótól indul.

A light&relax kategória 109 eurótól foglalható (retúr), itt már lehet feladott poggyász, sőt ülőhelyválasztást is kínálnak, ráadásul a jegy módosítható.

A flex&fast tulajdonképpen a jelenlegi b.flex economy + termék továbbfejlesztett változata. Elsősorban olyan üzletembereknek szól, akik nem akarnak időt vesztegetni a repülőtéren és a repülőgépen, módosíthatják jegyüket és akarnak egy ételt/italt a fedélzeten.

A bizz&class a Brussels Airlines új business class terméke, prémiumszolgáltatásokkal, fine dining élményekkel a levegőben és a reptéri váróban.

Az új kereskedelmi stratégiához új szlogen is társul: “We go the extra smile” vagyis “ Messzebb megyünk még egy mosolyért!”


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.