Fejlemények a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út ügyében

Az október 24-én megjelent Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint a kormány szerint is szükséges a légikikötő felé vezető közút korszerűsítése.

Legkorábban 2026-ban indulhat az a nagy jelentőségű beruházás, amelynek keretében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető utat egy nagyvároshoz méltó magas színvonalú úttá bővíti.

Korábbi cikkünk a témában itt olvasható:

Szeptemberben a Kormányhivatalok oldalára feltöltött dokumentumban volt olvasható: "a fejlesztéssel érintett terület az Üllői út - Határ út csomóponttól Budapest közigazgatási határán kívül a Market Center csomópontjáig terjed. A rekonstrukció egy egységes, korszerű, nagyvároshoz méltó utat hoz létre, részben szélesítve, a közösségi közlekedés előnyben részesítésével."


Fotó: Wikimedia Commons

További cél, hogy a fejlesztés nem növelheti Budapest belvárosának közúti terhelését, illetve az agglomerációból beáramló forgalmat, de fontos eleme a külön szintű vasúti kereszteződések, valamint a Kőér utca bővítése a Határ út–Gyömrői út között, illetve a Gyömrői út felújítása a Kőér utca–Hangár utca között, továbbá a Hangár utca–Lakatos utcai új összekötés megteremtése.

Az október 24-én megjelent Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint a kormány szerint is szükséges a légikikötő felé vezető közút korszerűsítése, olvasható az autonavigator.hu cikkében. Mint írják, a dokumentumban leírtak alapján a beruházás megvalósításával Lázár János, építési és közlekedési minisztert bízta meg a kabinet, melyhez először a szükséges területek "megszerzése" lesz Lázár feladata (akár kisajátítással is), majd ezután írhatják ki a közbeszerzést, és csak ennek lezárulta után derülhet ki, mennyibe kerülhet az említett szakasz felújítása.


TAP-privatizáció: az Air France-KLM vagy a Lufthansa lesz a befutó?

TAP-privatizáció: az Air France-KLM vagy a Lufthansa lesz a befutó? 

Az Air France-KLM is részt kíván venni a portugáliai TAP légitársaság privatizációjában, és nyitott a kormány által felkínált különféle lehetőségekre.
Elégedett lehet a BAHART

Elégedett lehet a BAHART 

A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2 millió 200 ezer utassal, közel 20 százalékos utasszám növekedéssel zárja az október 23-ig tartó 178. személyhajózási szezont a BAHART.
Újabb, magas minőségű elektromos biciklik Hévízen

Újabb, magas minőségű elektromos biciklik Hévízen 

Tizenegy új, elektromos kerékpár érkezett a hévízi Tourinform Irodába.
Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Indul az új magyar légitársaság

Indul az új magyar légitársaság 

A vállalat tavasszal kezdte meg a toborzást, ám az érdeklődők jelenleg egy üres weboldalt találnak, pedig az indulásig alig több mint egy hónap van hátra.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutaknak

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutaknak 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.