Felgyorsítja környezetvédelemi projektjeit az Air France-KLM

Vállalásait a Párizs Klímaegyezményben foglalt 1,5 Celsius-fokos felmelegedés eléréshez szükséges lépésekhez igazítja - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Az Air France, a KLM és a Transavia, mint a csoport légitársaságai folytatják környezetvédelemmel kapcsolatos terveik megvalósítását, hogy átlátható és felelős módon tegyenek a klímaváltozás ellen.

A taglégitársaságok emellett vállalták azt is, hogy az ENSZ tudományos alapú célokat támogató nemzetközi együttműködési kezdeményezésének (SBTi) keretein belül bíráltatják el a szén-dioxid-csökkentési terveiket, és eredményeiket. Erre azért van szükség, hogy a csoport meggyőződjön arról, vállalásaik a Párizsi Klímaegyezményben foglalt 1,5 Celsius-fokos felmelegedés eléréshez szükséges megfelelő lépéseket tartalmazzák.

A szándéknyilatkozat aláírásával Európában az Air France-KLM Csoport egyike azon első légitársaságoknak, amelyek az ENSZ együttműködő szervezetével hagyatják jóvá klímavédelmi intézkedéseiket.



Emellett a csoport továbbra is vállalja, hogy 2050-re nettó karbonsemlegességet ér el. Az Air France-KLM eddig az alábbi intézkedéseket hozta:

- 2019 és 2021 között 2,5 milliárd euró értékben vásárolt új generációs repülőgépeket, amelyek 20-25 százalékkal alacsonyabb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett üzemeltethetők. A program a következő években is folytatódik.

- Dolgozik azon, hogy javuljon a fenntartható forrásból származó kerozin elérhetősége, többet és olcsóbban gyártsanak belőle, a kapacitás kiépítésében az Air France és a KLM is részt vesz. A cégcsoport a jövőben is használni fogja ezt az alternatív, ipari, vagy háztartási hulladékokból, az élelmiszerellátási lánc veszélyeztetése nélkül készült tüzelőanyagot, amely teljes életciklusra vetítve akár 80 százalékkal képes csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a hagyományos, kitermelést és finomítást igénylő kerozinnal szemben.

- Folyamatosan kutatja az üzemelés hatékonyabbá tételének módjait, amelyek hatékonyabb üzemanyag-felhasználást jelentenek. Ezek közé tartozik a

kabinberendezés könnyebbre cserélése, az egyhajtóműves gurulás a futópálya és a terminál között, valamint a landolás előtti egyenletes süllyedési eljárás bevezetése is. Az Air France és a KLM azt vállalta, hogy a földi műveleteket 2030-ra teljesen karbonsemlegessé teszi.

Mindezek mellett a légitársasági csoport arra ösztönzi a teljes légiközlekedési szektort, hogy a repülőgépek, hajtóművek tervezésére, karbantartására, szintetikus üzemanyagok gyártására a mainál hatékonyabb, környezetkímélőbb megoldásokat tervezzenek. Ezek a lépések ugyanis segítenek abban, hogy a légiközlekedés teljesen karbonsemlegessé váljon.


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.