A nyár berobbanásával és a vakáció kezdetével egyre több magyar kezdi meg nyaralását. Az említett, 1000 fő megkérdezésével készült felmérésből kiderült, hogy 2025-re valamivel emelkedett a külföldi utazást tervezők aránya.
A legnépszerűbb úti célok továbbra is Horvátország, Olaszország és Ausztria, emellett feljövőben vannak a kelet-közép-európai országok, mint például Csehország – főként a rövid, 1-2 napos utazások tekintetében. A dél-európai régió nemcsak a legkedveltebb úti cél, de a leghosszabb időt – átlagosan 5-10 napot – is itt töltik el az emberek.
Az idén utazóknak összességében a negyede tervez egyhetesnél hosszabb külföldi utazást és ezeket elsősorban a nyári hónapokra időzítik.
Sokan több utazást is terveznek, 12 százalék kétszer, 8 százalék pedig háromszor vagy még többször is tervez távolabbi időtöltést.
Négyből hárman az utazás drágulására számítanak
A megkérdezettek többsége egyértelműen áremelkedésre számít: háromnegyedük szerint idén minden, nyaraláshoz kapcsolódó szolgáltatás drágább lesz, így magasabb költségekre számítanak az utazás, a szállás, a belépők és az éttermi fogyasztás esetében is.
Fotó: Depositphotos
Az egy utazásra szánt átlagos összeg egy család esetén így 575 ezer forint körül alakul. Érdekes, hogy a kettesben utazó párok is közel ennyit, 540 ezer forintot szánnak egy útra. A legdrágább utazásoknak a repülős utak számítanak, melyekre átlagosan 700 ezer forintot szánnak a magyarok – ez több mint duplája az autós, vonatos vagy buszos utazások várható 300 ezer forint körüli költségének, derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból.
A többség számít rá, hogy baj érheti külföldi útja során
A külföldre készülők egyre tudatosabbak: kétharmaduk tervez utasbiztosítást kötni, a tavalyi évhez képest pedig 3 százalékkal nőtt azok aránya, akik ezt mindegyik utazásukra meg is teszik. Ebben valószínűleg a korábbi tapasztalatok is közrejátszanak:
a válaszadók több mint negyedével történt már valamilyen káreset a külföldi nyaralás alatt, és 53 százalékuk reálisnak tartja, hogy vele is megtörténhet ilyen.
Mégis, aki utasbiztosítást köt, nem feltétlenül teszi ezt meg minden útjára – sokan például akkor mondanak le róla, ha EU-n belül vagy csak rövidebb időre utaznak.
A kutatás rámutat ugyanakkor, hogy az egészségügyi szolgáltatások meghatározóak az utasbiztosítás kiválasztásakor. A válaszadók többségének a biztosítás legfontosabb elemei a sürgősségi ellátások fedezése, a balesetbiztosítási térítés, illetve a Magyarországra történő betegszállítás.