Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

A Liget Budapest Projekt nyerte el a világ legjobb városrész-fejlesztése díjat a FIABCI nemzetközi ingatlanfejlesztési versenyén – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója egy keddi sajtótájékoztatón a budapesti ötcsillagos W Hotelben.

A nemzetközi FIABCI ingatlanszövetség székhelye Párizsban található, több mint 60 ország a tagja, és 1951 óta működik világszerte. Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez, és azóta is aktívan hozzájárul annak munkájához, különös tekintettel a fenntarthatósági és klímavédelmi szempontokra.

1992-ben a FIABCI globális vezetése úgy döntött, hogy létrehozza a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa a világ legkiemelkedőbb ingatlanfejlesztéseit nemcsak a szakmai közönség, hanem a civil szervezetek és a szélesebb társadalom számára is.

Magyarország 1997-ben indította el a saját nemzeti ingatlanfejlesztési nívódíját, amely többek között azt a célt is szolgálta, hogy elősegítse a magyar fejlesztők nemzetközi szereplését. Ez a cél teljesült, hiszen az elmúlt évek magyar díjazottjai szinte minden esztendőben nemzetközi sikereket is elértek.

– mondta megnyitó beszédében Gönczi László, a FIABCI magyar tagozatának elnöke, majd hozzátette, a pályázat komolyságát mutatja, hogy a világ több mint 37 országából érkeztek már díjazottak, és Magyarország kiváló eredményeket ért el.

2025. június 17-én a W Budapest Hotelben tartott sajtótájékoztatón mutatta be a FIABCI Magyar Tagozata a hazai ingatlanfejlesztők kiemelkedő eredményeit a 2025. évi FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton.

A nemzetközi megmérettetésen a magyar fejlesztők idén is figyelemre méltó sikereket értek el:

három arany- és egy ezüstérmet szereztek, mellyel Európában az első, a világon pedig a harmadik legeredményesebb nemzetként zártak.


Fotó: Liget Budapest

Mint Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Zrt. vezérigazgatója elmondta a tájékoztató alkalmával,

ezzel a Városliget átfogó megújítása – amely egyben Európa legnagyobb kulturális célú városfejlesztése – elnyerte a világ egyik legrangosabb szakmai elismerését.

A díjat a projekt komplexitása, fenntarthatósága és városfejlesztési jelentősége alapján ítélte oda a nemzetközi szakértői zsűri a nigériai Lagosban.

 Magyar Zene Háza a Városligetben
Magyar Zene Háza a Városligetben
Fotó: Liget Budapest Projekt/Palkó György

A FIABCI nemzetközi szakértőkből álló zsűrije a projekt komplexitása, a fenntarthatósága és a városépítészeti jelentősége alapján választotta a világ legjóbbjának a Liget Budapest átfogó koncepcióját.

A Master Plan kategória World Gold Winner díj indoklásában a döntőbizottság kiemelte a fejlesztés esztétikai értékeit, környezettudatos megközelítését, valamint a kivételes látogatói élményt, amelynek köszönhetően a Liget a kortárs városfejlesztés egyik globális mintapéldájává vált.

A sajtóeseményen Lánszki Regő államtitkár ismertette a pályázat jelentőségét és hangsúlyozta, „a magyarországi ingatlanfejlesztések nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is példaértékűek. Az eseményen külön kiemelték a Liget Budapest Projekt újabb győzelme, amellyel a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési versenyén ismét aranyérmet nyert, tovább erősíti a projekt nemzetközi elismertségét.”

Díjnyertes lakóépületek

A Metrodom lakóépületek középmagas kategóriájában díjazott projekt új szintre emelte a budapesti városi lakhatás minőségét. Olyan természetközeli, közösségközpontú életteret hozott létre, amely mérföldkő a jövő városi lakótelepeinek tervezésében.

Kiss Gábor, Metrodom Kft. ügyvezető igazgató
Kiss Gábor, Metrodom Kft. ügyvezető igazgató
Fotó: SZT

Kiss Gábor, a Metrodom Kft. ügyvezető igazgatója ennek kapcsán elmondta:

„A most elnyert harmadik díjunk megerősíti számunkra, hogy a prémium minőség iránti elkötelezettségünk nemcsak a lakásvásárlók, hanem a szakma elismerését is kivívta.”

Hozzátette, a Duna-part mindig vonzó választás – de egy ilyen kiemelt helyszínhez különösen magas színvonalú fejlesztés illik. A tervezést is ennek szellemében kezdték: a telepítés, az épületek elhelyezése és a koncepció kialakítása mind ezt a minőségi szemléletet tükrözi. 

Győzelem örökségvédelmi kategóriában

A tavaly átadott W Hotel és a történelmi épületrész rekonstrukciója az örökségvédelem kategóriában nyert aranyérmet. 

W Budapest Hotel lépcsőháza
W Budapest Hotel lépcsőháza
Fotó: SZT

Bánáti Bodó, a Bánáti és Hartvig Építésziroda építész tervezője a projekt tervezéséről elmondta: „Célunk kettős volt: egyrészt a meglévő értékek helyreállítása, rekonstrukciója és restaurálása, másrészt az épület korszerűsítése a mai modern építészeti elvek szerint, a funkciójának megfelelő minőségben.” Elmondta, hogy az előcsarnok lépcsőfordulójában található eredeti ólomüveg ablakok, és az épületben számos olyan elem kapott helyet, amelyek a ház eredeti belsőépítészeti karakterét idézik vissza. „Törekedtünk arra, hogy minél több eredeti anyagot újrahasználjunk, és ahol lehetett, innovatív anyagokat és korszerű technológiai megoldásokat alkalmaztunk.”

A Legjobb Városrész Fejlesztési Díjat nyerte el 2025-ben az Óbudán található Waterfront City projekt, amellyel kapcsolatban megtudtuk, hogy az összesen 17 épületből álló együttes tervezése során megőrizték és felújították a terület régi ipari jellegzetességeit is, például a kéményt és a korábbi szeszgyár központi épületét, amelyből irodát és éttermet alakítanak ki.

Kutasi Gábor, a Biggeorge Property ingatlanfejlesztési igazgatója beszédében kiemelte, a fenntarthatóság kiemelten fontos a fejlesztés során: az épületek hőellátását geotermikus energia biztosítja, napelemeket használnak, a csapadékvizet visszanyerik és locsolásra hasznosítják, valamint a tetőkön zöldfelületeket alakítottak ki.

 

 


Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.