Három év után újra hajózhatóvá válik a Sió

Hamarosan rövid időre hajózhatóvá válik a Sió-csatorna, több hajó is készenlétben áll, hogy ezen az úton elhagyja a Balatont, vagy eljusson a tóhoz - tájékoztatta Balázs Árpád (Fidesz-KDNP), Siófok polgármestere az MTI-t kedden.

A Balaton magas vízállása miatt péntek óta folyamatosan nyitják a Sió-csatorna elején található zsilipet. A vízeresztést 127 centiméteres vízállásnál kezdték meg, amely 17 centiméterrel magasabb volt az üzemi maximumnál. A tó vízállása keddig érdemben nem változott, mivel az eresztéssel párhuzamosan a vízgyűjtő terület befolyóiból folyamatosan érkezik a vízutánpótlás.



Balázs Árpád elmondta, hogy utoljára három évvel ezelőtt volt hajózható a Sió.
A zsilipet csak fokozatosan lehet kinyitni teljesen, így időbe telik, hogy elegendő víz kerüljön a csatornába. Több hajó is készenlétben áll, hogy elhagyja a tavat, vagy eljusson a Balatonhoz.

Három hajó biztosan használni fogja a csatornát

A polgármester közlése szerint a lehetőséggel a tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. három hajója is élni kíván.

A társaság szeretné a Balaton (eredeti nevén Beloiannisz) nevű, régi motoros hajóját leengedni a Sión. A hajó fél évszázadig emblematikus jelensége volt a Balatonnak, és zászlóshajója - a rendszerváltás előtt a legnagyobb rendezvény-, illetve diszkóhajója volt - a balatoni flottának. Egy évtizede kivonták a forgalomból, majd egy ideig teljes, majd részleges műemléki védettséget élvezett. Tervezték, hogy bemutatóhellyé alakítják, de annyira korrodálódtak a lemezei, hogy jelentős felújításra szorul. "Most megoldódott a sorsa, jelentkezett egy olyan, hajókat üzemeltető budapesti cég, amely hajlandó az ipartörténeti emléket megmenteni, felújítani" - mondta a polgármester.

A hajózási cég leengedi a Sión, és eladja a szerkezetében meggyengült, a tavi hullámverést már nem bíró, de folyami hajózásra még alkalmas Györök nevű vízibuszát is.

A tervek szerint majd a Sión felfelé vontatva juttatják el a Balatonhoz a Beatrix nevű kibelezett, orosz gyártmányú hajótestet, amelynek felújítását, újjáépítését a hajózási társaság fogja elvégezni a siófoki kikötőben, és amelyhez hasonló két hajótest már üzemel a cég flottájában. A polgármester tudomása szerint az önkormányzati társaságon kívül két vállalkozó is élni kíván a lehetőséggel, hogy hajóit a Sión juttassa el, illetve távolítsa el a Balatonból.

Azt, hogy pontosan mikor és mennyi ideig válik hajózhatóvá a Sió-csatorna, egyebek közt a hajózási közlönynek kell tudatnia, az esemény előtt minimum öt nappal.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.