Három év után elkelt az Adria Airways

A német magántulajdonban lévő 4K Invest befektetési alap vásárolta meg a szlovén államtól a Adria Airways részvényeinek 91,58 százalékát - közölte kedden az STA szlovén hírügynökség.

Ahogy arról korábban a Turizmus Online-on is beszámoltunk, az Adria Airways 2013-ban - nyereségessége ellenére - került fel az állami vállalatok privatizációs listájára, stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára - egészen eddig. A német magántulajdonban lévő 4K Invest befektetési alap korábban a szlovén állammal közösen részt vett a légitársaság 4 millió eurós (1,24 milliárd forint) feltőkésítésében. A 4K Invest akkor 1,1 millió eurót fektetett a Adria Airwaysbe, újabb 100 ezer euró befizetésével pedig keddtől a részvények 91,58 százalékát birtokolja, miután az állam jóváhagyta, hogy az úgynevezett rossz bankban lévő részvényeket átkönyveljék a cég nevére.



A szlovén törvények szerint az alapnak be kell jelentenie szándékát a kisrészvényeseknél fennmaradt papírok felvásárlására, azon az egy eurós vételáron, amelyért az államtól is megvásárolta.

A légitársaság 2013-ban került fel a privatizálandó szlovén állami vállalatok listájára. Stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára.

A Finance című szlovén gazdasági napilapban tavaly júliusban megjelent pályázatban a részvények 91,58 százalékát ajánlotta fel a Szlovén Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megvételre; 69,87 százalék közvetlenül az állam tulajdonában, a fennmaradt rész pedig különböző alapoknál volt.

Az Adria Airways az utolsó években pénzügyi nehézségekkel küzdött, egyebek között a banki tartozás miatt, tavaly közel 4 millió euró veszteséggel zárt.

Szlovén sajtóértesülések szerint a német alapnak ez az első befektetése Szlovéniában. Európában közel 150 céget vásárolt fel és vetett alá szerkezetátalakításnak, de ez az első légitársaság, amellyel rendelkezik. Az Adria Airways mintegy 170 járatot üzemeltet hetente. Flottája tíz repülőgépből áll.

Forrás: MTI


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.