Tavaly 3,1 millió utast szállított, 50%-kal többet, mint a megelőző évben. Idén nyáron 48 célállomásra, 90 útvonalon közlekedik. A már meglévő 5 bázis (Budapest, Katowice, Varsó, Gdanszk és Szófia) mellett három hét múlva a cég megnyitja a hatodik bázisát Bukarestben. 2007-re a Wizz Air 4,5 millió utassal számol. Jelenleg 10 Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet. A flotta legújabb tagja a múlt héten állt szolgálatba katowicei bázissal, a nyárra már 13 gép szállítja az utasokat. 2012-ig az Airbus-tól további 43 gépet vásárol. Budapesten a 2004 júniusában kezdte meg üzemelését. 2006-ban a Wizz Air 630 000 utast szállított budapesti járatain, 2007-ben várhatóan több, mint 700 ezer utas élvezi majd a légitársaság szolgáltatásait.
Három éves a Wizz Air
A Wizz Air május 19-én ünnepelte születésnapját: három évvel ezelőtt a lengyel Katowice nemzetközi repülőterérről szállt fel a légitársaság első járata, azóta több mint 6,6 millió utassal a régió vezető low cost légitársaságává vált.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.