A három bár belső építészek közreműködésével és egyedi technikai megoldásokkal készült, hogy maximálisan szolgálja az utasok kényelmét. A 2B-n az újonnan átépített Duty Free üzlettel szemben található az új News Bar, ahol az utasok négy nagyképernyős tévén követhetik figyelemmel a labdarúgó EB eseményeit, miközben három féle - reggeli, délutáni és esti - menüből választhatnak harapnivalót. A 2A indulási szintjén kapott helyet a Bill Bentley bár, amely antik kiadványaival és kényelmes foteljeivel egy könyvtár hangulatát idézi a tranzitban. Az érkezési szinten pedig megnyílt a Ritazza Pod: ide az utasokra várakozó közönség térhet be egy-egy kávéra, üdítőre, vagy salátára. A Ritazza Pod az első kávézó a terminál érkezési oldalán.
Három új bár nyílt a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján
Két új bárral és egy mini kávézóval gazdagodott a T2, miután a terminál vendéglátó egységeit üzemeltető SSP Hungary Kft. három új létesítményt is nyitott a héten. A cég eddigi bérleményeinek jelentős része a T2 átépítéséből adódó bontási terület alá esett, ezekért kapta most cserébe az új helyeket.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres
A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.