Három új úti cél, egy új gép

Jövő júniustól Brüsszelbe, Lvivbe (Lvov) és Harkovba is repülnek a Wizz Air gépei Budapestről, így 2020 nyarán már 30 ország 86 úti célja válik elérhetővé a légitársaság járataival. 

Brüsszelbe június elsejétől naponta, Lvivbe (Lvov) hétfőn és pénteken, Harkovba pedig június 3-tól szerdán és vasárnap közlekednek a gépek. Így immár Ukrajna négy városa (Kijev és Odessza mellett a két most bejelentett új célpont) lesz elérhető jövőre Budapestről a Wizz Air közvetlen járataival.

Stephen Jones, a Wizz Air magyarországi ügyvezetője szeptember 10-i sajtótájékoztatóján elmondta: a légitársaság 15 éves fennállása alatt összesen 215 millió utast szállított, és immár 25 bázisukról 44 ország 151 reptere érhető el. Flottájában jelenleg 119 repülőgép teljesít szolgálatot, és további 271 Airbus A321neo-ra van megrendelésük. Ezek a gépek 239 férőhelyesek, üzemanyag-fogyasztásuk 20, zajkibocsátásuk 50, nitrogén-dioxid kibocsátásuk 50 százalékkal kevesebb, mint a korábbi modelleké, így ökológiai lábnyomuk is kimondottan alacsonynak számít. Az idei nyári eredményekről az ügyvezető elmondta: a teljes járathálózaton 6 új gép állt szolgálatba, 64 új úti cél vált elérhetővé és összesen 11,7 millió utast szállítottak, és az európai légiirányítási problémák ellenére járataik 99,75 százaléka megvalósult. A magyarországi piacon két bázisukról (Budapest és Debrecen) 16 gép teljesít szolgálatot, és év végéig összesen 5,6 millió utasra számítanak, ami 34 százalékos piaci részesedést jelent. Jövőre az idei 6,3 millió férőhely-kapacitás 6,7 millióra bővül és újabb gép érkezik a budapesti flottába.

A Wizz Air a brüsszeli járatnyitás mellett is megtartja charleroi-i járatát, és az új desztinációkat az Airbus A321neo-kkal repülik majd. A nyitások mellett Stephen Jones sűrítésekről is beszámolt: jövő nyáron Edinburgh-ba 3 helyett 5, Eindhovenbe 14 helyett 16, Szentpétervárra 5 helyett 7, Tel Avivba pedig 14 helyett 17 járat közlekedik majd hetente.  


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.