Spanyolország: háromnapos nemzeti gyász – videóval – Frissítve

Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el hétfőn Spanyolországban a dél-spanyolországi Córdoba közelében bekövetkezett halálos vasúti szerencsétlenség miatt, amelyben a nem végleges hivatalos adatok szerint legkevesebb 39 ember vesztette életét.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„A spanyol társadalom, mint mindenki más, azt kérdezi magától, hogy mi történt, hogyan történt, hogyan történhetett meg ez a tragédia. Meg vagyok győződve arról, hogy az idő és a szakértők munkája megadja nekünk a választ. (...) és akkor – ahogy annak lennie kell – teljes átláthatósággal és világossággal tudatni fogjuk azt a nyilvánossággal, minden polgárral” - fogalmazott.

A balesetben több mint 150-en sérültek meg, közül 43-an vannak még kórházban, 12 embert intenzív osztályon ápolnak.


Fotó: YouTube

Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartományi kormányának elnöke a spanyol sajtónak arról beszélt, hogy az elhunytak azonosítása lassú és hosszú folyamat lesz, amelyhez a hatóságok már elkezdték begyűjteni a DNS-mintákat a hozzátartozóktól, miközben a tragédia helyszínén még mindig tartanak a mentési munkálatok, a holttestek kiemelése és a kiváltó okok szakmai vizsgálata.

„Még órákig tartó intenzív munka áll előttünk. Rajtunk, a kormányon múlik, hogy a legjobbat nyújtsuk azoknak a családoknak, akik elvesztették azt, ami a legértékesebb számukra, szeretteiket” 

- hangsúlyozta.

Délben országszerte néma főhajtással emlékeztek a szerencsétlenség áldozataira az országos és tartományi parlamentekben, önkormányzatoknál, pártoknál. A kormánytagok és a legtöbb párt vezetője lemondta nyilvános eseményeit, sajtótájékoztatóit.

A királyi pár kedden a tragédia helyszínére utazik, de a nap folyamán nyilatkozatban fejezte ki együttérzését az áldozatok és családjuk felé.

A katasztrófa vasárnap este nyolc óra előtt következett be, amikor az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak a mellette futó, ellentétes irányú vágánypárra, amelyen az állami vasúttársaság (Renfe) Madridból Huelvába közlekedő szerelvénye érkezett. Az ütközés következtében a szemből jövő vonat első kocsijai is kisiklottak, és a töltés melletti négyméteres árokba zuhantak.

A két vonaton összesen 484-en utaztak, evakuálásuk órákig tartott a nehezen megközelíthető, kivilágítatlan vasúti szakaszon.

 

Álvaro Fernández Heredia, a Renfe elnöke a Cadena Ser rádióban kizárta, hogy a balesetet emberi mulasztás vagy sebességtúllépés okozta volna.

Mint mondta, az érintett, teljesen egyenes pályaszakaszon óránként 250 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Az egyik vonat 205, a másik pedig 210 kilométer per órás sebességgel haladt. A rendszeradatok szerint 20 másodperc telt el az első vonat kisiklása és az ütközés között, ami túl rövid ahhoz, hogy aktiválódjon az automatikus fékrendszer – tette hozzá türelmet kérve, amíg a vizsgálóbizottság elvégzi a munkáját, valamint azt, hogy addig kerüljék a találgatásokat.

Óscar Puente közlekedési miniszter hajnalban tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az érintett pályaszakaszt tavaly májusban újították fel, az Iryo vonat kocsijai pedig újak voltak, 2022-ben gyártották őket.

Spanyolországban legutóbb 2022 májusában történt halálos vasúti baleset, akkor a mozdonyvezető meghalt és 86-an megsérültek Katalóniában. Az eddigi legsúlyosabb szerencsétlenség 2013 nyarán történt a galiciai Santiago de Compostela közelében, akkor 79 ember vesztette életét és 143-an sérültek meg.

Frissítés:

Újabb holttestre bukkanta a dél-spanyolországi Córdoba közelében történt vasúti szerencsétlenség mentési munkálatai közben, ezzel a halálos áldozatok száma 41-re emelkedett – közölték a spanyol hatóságok kedden. 


Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM

Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM 

Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.