Egyedi vízellátó rendszerének köszönhetően, a 4,3 milliárd fontos beruházással megvalósuló, 69 ezer négyzetméteres épületkomplexum, az azonos méretű épületekhez képest 70 százalékkal kevesebb vizet használ majd fel. A T5 fűtése is környezetbarát módon valósul meg, a felhasznált hőenergia 85 százalékban hő-melléktermékből származik majd. A British Airways 25 millió fontot költött a T5 kiszolgálásához szükséges mintegy 550 gépjármű beszerzésére. A beszerzés során kiemelt szempont volt a járművek környezetvédelmi teljesítménye, így a flottába csak az Euro 5-ös környezetvédelmi normáknak megfelelő buszok, szállítójárművek, rakodógépek és vontatók kerülhettek. További fontos környezetvédelmi szempont, hogy a magas fokú automatizáció révén, a T5 C szárnyának megnyitásakor, a régi gépjárművek forgalomból való kivonásával lehetővé válik, hogy a kiszolgáló gépjárművek számát 40 százalékkal, 800-ra csökkentse a légitársaság.
Heathrow T5: egy tető alatt a kényelem és a környezetvédelem
Az alig 5 hónap múlva nyíló heatrow-i 5-ös terminál, amely évente mintegy 30 millió utast képes kiszolgálni, egyedülálló környezetvédelmi tulajdonságokkal is bír majd.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.