Hét új desztináció a Czech Airlines kínálatában

A Czech Airlines hét új desztinációval bővíti kínálatát a 2015-ös nyári menetrendtől. A cseh légitársaság menetrendszerinti járatai közül elsőként Oslo, Billund, Cork, Bilbao és Bologna kerül fel a légitársaság palettájára.

A fuvarozó továbbá azt tervezi, hogy két új orosz célállomásra is elrepíti utasait: a balti-tengeri kikötővárosba, Kalinyingrádba és a Tatár Köztársaság fővárosába, Kazanba. További összeköttetést biztosít emellett majd Billund és Oslo között.

„Egy év megszorítás után azt tervezzük, hogy a Czech Airlines bővíti jelenlegi útvonalhálózatát a 2015-ös nyári menetrendtől. Úgy érezzük, hogy komoly üzleti lehetőségek rejlenek az új célállomásokban, melyeket szeretnénk maximálisan kihasználni. Ugyanakkor a Czech Airlines jó hírnevet szerzett magának az orosz piacon, így 2015. áprilisától már 9 orosz desztinációba – Moszkva, Szentpétervár, Jekatyerinburg, Szamara, Rosztov, Ufa és Perm, Kazan , Kalinyingrád – lehet eljutni a cseh fővárosból” - mondta Jozef Sinčák, a Czech Airlines igazgatóságának elnöke. Ezután hozzátette: „Az új célállomások menetrendjét a piaci igényekhez igazítottuk, hogy a lehető legkedvezőbb legyen a helyi és az átszálló utasok számára is, továbbá hogy maximalizáljuk a gépek kihasználtságát.”

Új útvonalak Észak-, Nyugat- és Dél-Európában

A CSA 2015. március 30-án indítja Prága-Oslo közvetlen járatát hetente kétszer, majd május 30-tól ez heti 4 járatra bővül a nyári menetrend végéig az Airbus 319-es gépével. Új járat lesz továbbá a dániai Billund is 2015. március 29-től, heti 4 alkalommal ATR géptípusokkal.

Az új járat Corkba 2015. május 14-től indul hetente kétszer, illetve Bilbao 2015. június 1-jétől 2015. szeptember 30-ig lesz elérhető.

Négy év szünet után a Prága-Bologna útvonal is visszakerül a légitársaság kínálatába, heti 4 alkalommal.


Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.