Hétfőtől zakatol a balatoni vasúti előszezon

Május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette: az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz. 

A dél-balatoni vasútvonal felújítása, az északi vonal villamosítása és a folyamatosan fejlődő flotta nélkül nem tudnák a 2020-ban bevezetett előszezoni menetrendet ilyen minőségben teljesíteni - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a mobilitási lehetőségek mellett a szolgáltatások színvonala is javul; az elnök-vezérigazgató példaként egyebek között a megújult étkezőkocsikat említette, amelyekkel pünkösdtől találkozhatnak a balatoni InterCity járatokon az utasok.

 

Homolya Róbert a menetrendi változásokat ismertetve kiemelte, hogy már az előszezoni hétvégi napokon közlekedik a Jégmadár expressz, így emeletes KISS motorvonaton lehet utazni Szob és Fonyód között, Pécs és Keszthely között pedig naponta közlekedik egy vonatpár.

A Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók, ettől az évtől még több buszjáratot lehet a jegy kiváltásával igénybe venni - közölte az elnök-vezérigazgató.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már csaknem 400 jegykiadó automata üzemel a MÁV csoportnál, májustól 34 balatoni állomáson, megállóhelyen válik egyszerűbbé és gyorsabbá a jegyvásárlás a kihelyezett jegyautomatákból.
A MÁV-vezér elmondta azt is, hogy az elmúlt években megháromszorozódott a vasúti szolgáltatást igénybe vevő kerékpárosok száma, az előszezoni menetrendben is megerősített kerékpárszállítási kapacitásokkal várják az utasokat.

Forrás: MTI


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.