Hiába "meztelenítenék le" az utasokat

A teljes test szkennelésére alkalmas biztonsági berendezéseket gyártó QinetiQ cég volt vezetője szerint a modern technológia sem leplezte volna le a detroiti járaton utazó nigériai merénylőt.

Ben Wallace jelenlegi parlamenti képviselő korábban a QinetiQ egyik vezető munkatársa volt. A brit szakértő arra figyelmeztetett, hogy a "milliméter szkenner" sem jelent tökéletes megoldást a biztonsági fenyegetések ellen. A képviselő arra reagált, hogy Gordon Brown a lemeztelenítő szkennerek elterjesztése mellett érvelt. A korábban a hadsereg tisztjeként szolgáló Wallace úgy vélte, hogy az emberi jogi aktivisták által kifogásolt szkennerek sem derítették volna fel, mire készül a karácsonyi detroiti járaton utazó merénylő. A szakértő úgy látja, az al-Kaida által használt folyékony robbanószerek ellen nem feltétlenül nyújt védelmet a rendszer.

Simon Davis, a Privacy International jogvédő szervezet igazgatója a BBC-nek úgy nyilatkozott: a gond az, hogy a szkennerek csak a szabálytalanságokat mutatják meg, azt nem hogy mi található a ruha alatt. A modern ruházatok felépítése és az a tény, hogy az emberek egyre több nem fémes tárgyat visznek fel a repülőgépre, tovább nehezíti a helyzetet. Mint mondta, a hangsúlyt a hagyományos és "unalmas" ellenőrző intézkedésekre kell helyezni, ezek ugyanis valóban beválnak.

Az Egyesült Államok a karácsonyi merényletkísérlet nyomán szigorításokat vezetett be a reptereken és egyúttal felkérte a többi állam illetékeseit arra, hogy szintén növeljék az ellenőrzési szintet. Az AP tudósítása szerint azonban az európai reptereken nemigen érzékelhetőek a változások, a zavarodottság azonban igen. Egy a hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó brit minisztériumi illetékes azt mondta, jelenleg próbálják kibogozni, mi vonatkozik rájuk a Washington által kiadott kommünikéből. (Világgazdaság)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.