Hidrogénüzemű hajtóművet fejleszt az Airbus

Hidrogénüzemű, üzemanyagcellás, környezetbarát hajtóművet fejleszt az Airbus - jelentette be a francia repülőgépgyártó vállalat szerdán.

 Az MTI-nek küldött közleményükben jelezték: ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép. Az Airbus az évtized közepe felé kezdi meg az üzemanyagcellás hajtómű-rendszer földi és repülési tesztelését. A kísérletekre a ZEROe nevű, a kísérletek bemutatását szolgáló tesztgéppel kerül sor. Az A380 MSN1 típusú, az új hidrogéntechnológiákat tesztelő repülőgépet jelenleg úgy alakítják át, hogy a folyékony hidrogéntartályokat és a hozzájuk tartozó elosztórendszereket is hordozhassa - tájékoztatott az Airbus.     

A közleményben idézik az Airbus zéró kibocsátású repülőgépekért felelős alelnökét, Glenn Llewellynt, aki elmondta: az üzemanyagcellák lehetséges megoldást jelenthetnek a nulla károsanyag-kibocsátású törekvések megvalósulására. Ezek a repülőgépmotorok képesek lehetnek egy, a fedélzetén 100 utast szállító gép meghajtására, amelynek hatótávolsága 1000 tengeri mérföld (1853 kilométer). A ZEROe repülőgép fejlesztését 2027-28-ban kívánják elindítani.     

A hidrogén meghajtás elterjedéséhez új kiszolgáló létesítményekre is szükség van, az első ilyen állomás fejlesztésére és megépítésére az Airbus a világ vezető űripari hajtóműveit gyártó ArianeGroup cégcsoporttal kötött együttműködési megállapodást. A folyékony hidrogén tárolását és repülőgépekbe töltését célzó beruházás a Toulouse-Blagnac-repülőtéren valósul meg 2025-re.     

Ezzel párhuzamosan az Airbus a zöld hidrogént előállító HyPorttal is együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy közösen hozzák létre a világ egyik első, zöld hidrogént előállító és elosztó repülőtéri üzemét. Az építkezés szintén a toulouse-i repülőtéren valósul meg, átadása 2023-ban várható, és naponta 400 kilogramm hidrogén előállítására lesz képes. Ez a mennyiség mintegy 50 földi kiszolgáló jármű energiaellátásához elegendő - áll az Airbus közleményében.

Forrás: MTI


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.