Hosszú idő után újra nyereséggel zárta az évet a cseh légitársaság

2015-ben a Czech Airlines - a nem hivatalos pénzügyi kimutatások alapján - 250 millió cseh korona működési eredményt ért el.

Az eredmény közel 850 millió koronával volt több a 2014-es évhez képest, amikor a légitársaság 598 millió koronás működési veszteséggel zárta az évet.

„A légitársaság legnagyobb eredménye – kb. 630 millió cseh korona – a szerkezetátalakítási tervnek köszönhető, elsődlegesen a 6 db Airbus 320-as gép eladásának, a nagyobb gépkihasználtságnak, a dolgozói létszám csökkentésének és optimalizálásának, illetve a működési költségek csökkentésének. Az üzleti modell egyszerűsítése és az egyirányú árak bevezetése, az árak csökkenése mellett magasabb árbevételt és jobb üléskihasználtságot eredményezett” – mondta Jozef Sincak, a Czech Airlines igazgatótanácsának elnöke, hozzátéve: „Az új projektek közé tartozik a más légitársaságok nevében történő bérrepülés is például Indiában és Szaúd-Arábiában, valamint a kiegészítő szolgáltatások értékesítése, melyek többek között hozzájárultak a 2015-ben jelentősen javuló gazdasági eredményekhez.”

Az alacsony üzemanyagárak az erősödő dollár árfolyammal együtt szintén hozzájárultak a 272 millió koronás pozitív gazdasági eredményhez, mely 3% költségmegtakarítást jelentett a cégnek. A 3 db régi és üzemen kívüli Boeing 737-500 gép eladása további 100 millió korona bevételt eredményezett. Másrészről viszont 180 millió koronát költött a légitársaság egy megsérült OK-MEK repülőgépmotor megjavíttatására.



Enyhe növekedés az idei terv

„A 2016-os évben 180 millió koronás működési eredményre számítunk, feltéve, hogy az átlagos olajár nem haladja meg a hordónkénti 50 dollárt és a cseh korona-dollár árfolyam sem változik jelentősen” – jegyezte meg Jozef Sincak.

2015-ben a Czech Airlines 2.010.000 utast szállított a 16 gépből álló flottájával. Azt megelőző évben a 23 gépes flottájával 2.270.000 utast repített. Emellett utasok ezreit szállította a cseh légitársaság más légitársaságok nevében, bérelt járatként. A lehetséges férőhelyek száma ugyan 25%-kal csökkent az előző évhez képest, de az átlagos üléskapacitás kihasználtsága 5%-kal, 67%-ról 72%-ra nőtt.

„Ebben az évben enyhe növekedést tervezünk a kínálatban. Új desztinációkat vezetünk be Prágából, például Helsinki, Birmingham , Zágráb, Szkopje, Pisa, Málta és Odessza. A légitársaság lízingelni fog egy Boeing 737-400-as gépet a nyári főszezonban, 6 hónapig, hogy a megnövekedett igényeket kielégítse. Ezzel párhuzamosan egy ATR 72-es gépet is bérel a cseh légitársaság” – tette hozzá Jozef Sincak.


Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.