Huszonöt éve nyílt meg a ferihegyi 2B terminál

A 2-es terminál első bővítését 1998. december 8-án adták át, ami új szintre emelte a budapesti reptér minőségét.

Az utascsarnok építése 1997 áprilisában kezdődött, és alig több mint másfél év múlva el is készültek vele, írja az Airportal.hu.

A reptér történeti összefoglalója szerint az átadásakor több mint 30 000 négyzetméter alapterületű új terminál a hozzá tartozó forgalmi előtérrel funkcionális elrendezés szempontjából lényegében a régebbi, attól kezdve 2A-nak nevezett csarnok tükörképe volt, kissé nagyobb méretben, évi 3,5 milliós utaskapacitással.

Ide költöztek át az addigra már eléggé korszerűtlen 1-es terminálról az ott üzemelő légitársaságok, ami minőségi ugrást jelentett a felújításra szoruló történelmi épülethez képest, például mert itt utashidak is rendelkezésre álltak már.

Bár a 2B lényegét tekintve hasonló lett a 2A-hoz, néhány tekintetben jelentősen el is tér tőle. Nemcsak megjelenésében, például a check-in csarnok tetőzetének kialakításában, a felülvilágítók alakjában, az anyaghasználatban (többek közt világosabb árnyalatú nemeskő-burkolatok, több fehér falfelület), hanem szerkezetében is.

 Elolvasom a cikket >>

 

Forrás: AIRportal.hu


Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.
Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.