Idén nyárra is résidőt könnyít az EU

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a koronavírus-járvány idejére a közlekedési ágazatot érintően meghosszabbították egyes iratok, engedélyek, és rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok érvényességét, továbbá átalakították a reptéri résidőkre vonatkozó szabályokat, hogy ne közlekedjenek üresen, vagy kevés utassal repülőjáratok.

Az elfogadott új szabályok értelmében a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejáró dokumentumok még további tíz hónapig érvényben maradnak. A tagállamok döntése, hogy ki kívánnak-e maradni e szabály hatálya alól, a kimaradóknak azonban az egységes piac működésének biztosítása érdekében el kell fogadniuk a más tagállamok által meghosszabbított iratokat. A képviselők átalakították a reptéri résidőkre vonatkozó szabályokat azért, hogy a légitársaságok számára egyértelművé tegyék a fel- és leszállási idősávok jövőbeli felhasználásának módját. A repülőterekre vonatkozó rendes körülmények között érvényes szabályozás értelmében a légitársaságoknak be kell tartaniuk a menetrendet, biztosítaniuk kell, hogy a megadott idősávokban történjen a fel- és leszállás.

A szabályozás értelmében a légitársaságoknak a fel- és leszállásra rendelkezésre álló idősávjaik legalább 80 százalékát ki kell használniuk ahhoz, hogy azokat ne veszítsék el a következő szezonra. Ezért több légitársaság a vírus világméretű terjedésének kezdete, azaz 2020. január vége óta inkább üresen közlekedtette a repülőit. A résidő-felhasználási szabályok csütörtöki felülvizsgálatának értelmében a 2021-es nyári és téli szezonban a légitársaságoknak a járvány előtt előírt 80 százalék helyett a résidők legalább 50 százalékát ki kell használniuk ahhoz, hogy a fel- és leszállási idősávjaikat a következő szezonra is megtarthassák. Az Európai Bizottság további szezonokra is kiterjesztheti az új szabályokat, a kihasználási arányt pedig 30 és 70 százalék közötti értékre állíthatja be. Deli Andor fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében fontosnak nevezte, hogy az elfogadott szabályok ne szűkítsék aránytalanul a légitársaságok közötti versenyt. "Nem vitatjuk, hogy továbbra is szükség van a légitársaságok ily módú megsegítésére, ám ez nem tarhat éveken át, ahogy azt az Európai Bizottság javasolja. Minél előbb vissza kell térni a normális kerékvágásba, hogy biztosítva legyen a verseny a légiközlekedésben. Ez az európai polgárok érdeke is" - fogalmazott a képviselő.

Forrás: MTI


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.