Idén százéves a kereskedelmi repülés

Száz évvel ezelőtt, 1914-ben indult el a világ első kereskedelmi repülőgépe egy magyar apától származó pilótával Florida egyik városából egy másikba. 

1914 elején emelkedett fel a világ első kereskedelmi repülőgépe az apai ágon magyar származású Tony Jannus pilótával az USA-beli St. Petersburg-Tampa Airboat Line hidroplánja, mely vitt magával a 25 percig tartó útra egy utast és annak 90 kg súlyú poggyászát a St.Petersburg – Tampa útvonalon. A cég 5 dollárért kínált repülései hatalmas érdeklődést váltottak ki. Rövid három hónap alatt kereken 1.200 utast szállítottak és hónapokkal előre már elfogytak a jegyek az 5 fős repülőgépekre.

A Benoist gyártmányú repülőgépek heti hat napon közlekedtek és csak egy esetben volt kisebb baleset, a vízre szállás során, mely komolyabb következmények nélkül zajlott. Sajnálatos módon azonban az üzemeltetési költségek miatt a cég valamivel több mint 3 hónap után kénytelen volt beszüntetni a működését. Jannus később a légierőhöz igazolt, ahol berepülő pilótaként sok sikeres repülést bonyolított.

Érdekes megjegyezni, hogy floridai Tampa-öböl felett, immáron 8 millió utas és kb. 50 millió tonna áru emelkedik a levegőbe.

A repülés gazdaságossága az elmúlt száz év első felében megkérdőjelezhetetlen volt. Az „idő az pénz” slogen a növekvő, iparosodó világban elsődlegessé tette a gyors közlekedést. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.