Így alakul át Debrecen közlekedési rendje

A következő három évben teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje - jelentette be a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta: az Új Főnix terv keretében közlekedésfejlesztési beruházásokra 15,7 milliárd forintot fordítanak, ebből 1,4 milliárdot csomópont-átalakításokra költenek. Ehhez kapcsolódik még az M35-ös autópálya új szakasza és a reptéri út is, amely további 95 milliárd forintba kerül.

A polgármester felidézte: az új főpályaudvar építése miatt másfél évre lezárják a 4-es útnak a városon áthaladó egyik szakaszát. Emiatt a közlekedés jelentős átszervezésére van szükség, de úgy döntöttek, nem ideiglenes megoldásokat vezetnek be, hanem hosszú távon átalakítják és ezzel gyorsabbá teszik a teljes városi közlekedést.

Az áprilisban kezdődő munkálatok során átépítenek 52 közlekedési csomópontot. Az átalakításokkal, a jelzőlámpaprogramok beállításával és a periódusidők rövidítésével elérhető, hogy a városi főbb útvonalakon átlagosan ötven százalékkal nő a csomópontok kapacitása, így jelentősen gyorsul a forgalom. A program fontos eleme, hogy az érintett csomópontok többségében a jelzőlámpák működését átalakítják, ami több zöldidőt és dinamikusabb forgalmat eredményez - magyarázta a polgármester.

Hozzátette: a program jelentős előrelépést jelent a kerékpáros közlekedésben is, mivel a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó csomópontok esetében biztosítják a biztonságos átvezetést, és nyolc kilométernyi új bicikliút, illetve kerékpáros övezet jön létre.

A városban közlekedőknek a legnagyobb változást a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő főutcák egyirányúvá tétele jelenti majd: a Széchenyi és a Kossuth utcán nyugatról keletre, a Szent Anna és a Miklós utcán keletről nyugatra haladhatnak majd több sávon az autósok - mondta Papp László. A közösségi közlekedés jelenlegi vonalrendszerét adottságnak tekintették, mivel több milliárd forintos forrás a troli felsővezetékek átépítésére nem áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az egyirányúsított utcákban a trolibuszok külön sávban, és a forgalommal szemben is közlekednek majd Debrecenben - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.